A fogyó hold cé-arcuvá tett, kolbászból meg a kerítés lett.
Én is csak ember vagyok, gyehenna-tűz megrémített.
Ma nem eszek, ha írok, egér rágja körmömet.
Nincstelen tűzrakást látok, esőt sírok a vacsora felett.
Medvét láttam! Éber álmot! Beszéljetek, mert az éltet!
Nem kedvelem a csendet, elszállhat az ihlet.
"Kovács" tüze szikrát hány, csodás élet hangja száll,
várakozva éhes száj, kicsorduló habos nyál!