Mikor már minden mindegy…
Végre az lehetek,
akinek mindig kellett volna lennem:
Önmagam.
A maradék fájdalom könnyei
mossák le az álarcomat.
Tudom, hogy ez a néhány óra,
ez most a vége lesz.
Mikor már semmit sem veszthetek:
Elbukott harcosként nézek…
Visszanézek.
Semmit sem remélhetek.
Utolsó erőm még velem van.
Utolsó reggelünk még bennem van.
Már látom, hogy fel kell tépjem a sebem,
hogy tisztuljon végre meg.
Mikor eldöntöm, hogy legyen…
Mindent meg akarok adni neked,
ami a miénk volt
és ami ránk várt még.
Csak az idő olyan kevés.
Első álmod eltűntet,
bőrödben keresem
hűlt helyed.
Sokáig, nagyon sokáig nézlek.
Emlékezek, sóhajtok, érezlek.
Ízlelgetlek…
de már nem érinthetlek.
Még sehol sincs a reggel,
Még le sem hunytam a szemem.
Az álmom azonban
most ért véget.