Sok éve egy meggy suhángot kaptam
s a kert sarkában raktam el,
akkor még fiatal voltam én is,
a fával együtt nőttem fel.
Most dús lombjai közt az ezernyi
gyümölcs mint rubint szem csillan,
lágy szellő ringatja, zizzen a lomb
s közte a fény át-át villan.
Édes-fanyar ízük összehúzza
mohón kóstoló ajkamat,
aromája idézi életem,
borzongató minden falat.
Néhány percre édes volt az élet,
ám több volt benne a fanyar,
ha volt részem áldott napsütésben,
hamar elmosta zivatar.
Még mindig vágyom a napsugárba,
bámulni felhők fodrain,
vagy szellőként ringani a meggyfa
vércseppekkel telt lombjain.