Mondod, isteni források kozmikus csendjében fogod oltani szomjúságod,
hogy sivatag után hegyek,
a szerelem után meg menni, menni kell a rád irányzott fényben.
S íme, eljön az idő, az idő, mikor kitárja, mikor beteljesedik, amikor.
Nehézkedés, oxigénhiány, holdciklusok közt barangolsz, látod,
lecsillapodik a láthatár.
Tűzre vetett szavak, fellobbannak, itt is, ott is, aztán kihamvadnak,
se visszaesés, se suttogás,
csak egy kert, fáival, madaraival, állandóság, legősibb emlékeink,
visszatérés a kezdetek kezdetéhez,
mert megértetted az Elveszett paradicsom angyalának döbbent némaságát.