Milliónyi dallam mámort zsong.
Muzsikába ájult önmagamnak
hagyom-engedem, hogy bekerítsen,
hogy dideregve beleborzongjak
a vágyakozásba. Miattad, utánad.
Képzeletben feszítek vásznat,
s mindkét kezemmel rá tavaszt
mázolok. Nem sikerül. Sarki fény
káprázatába merül, onnan tükröz
vissza rám. Lent és fent, újra meg újra
szédítő a kábulat, de feleszmélve,
mély sebeimet sóval hinti, s felém
egy hitvány rikkancs kurjongat:
- Olcsón ne végy vásárfiát! -
Mire hintába feszült lelkem
őrjöngve, jégcsákányért kiált.
Hitem szaggatná rongyosra,
ám ellenem ereje hiábavaló,
undok rikoltása süket fülekre talál.
Szerelmed éltet, a veled-muzsikaszó.
Megjegyzés: (ppj)