II. rész
Kócos tündér Kis Pipacs keresésére indul
– Gyere gyorsabban – nógatta Varázsmogyoró a kis tündért – Százszorszép és Zanót már már nagyon várnak!
– Ennél gyorsabban nem tudok, még összekócolódik a hajam! – mondta Kócos tündéri komolysággal, de a szeme sarkában ott kucorgott a mosolygás.
A Tündérpalotában nagy volt az izgalom. Tudnivaló, hogy Virágbirodalom határát csak akkor léphetik át a virágok, amikor a Földön éppen nyílni készülnek. Addig itt vigyáznak rájuk a tündérek, itt nevelkednek, itt választják ki milyen színű legyen a ruhájuk, mondhatnánk úgyis, itt járnak óvodába. De most nagy a baj, mert a kétségbe esett Pipacs szülők nem találják lányukat, Kis Pipacsot.
Tegnap délután, mikor az ő ruháját választották volna – a piros valamelyik szép árnyalatát –, Kis Pipacs meglátta a másik teremben próbáló virágokon a narancssárga színt. Ámult-bámult, még a pici szája is nyitva maradt. Azonnal rángatni kezdte Pipacs anyuka kezét és húzta magával, hogy megmutassa neki.
– Anyu, én is ilyen színt szeretnék! Ugye milyen gyönyörű? – mondta már menet közben, meg sem várva, hogy odaérjenek.
– De kislányom, hiszen ez nem hozzád való! – csapta össze a tenyerét Pipacs anyuka – nekünk a piros szín áll legjobban, mindig ezt választottuk.
– Igen tudom, de olyan vidám a sárga, és nekem annyira tetszik! Nem lehetne, hogy mégis ilyenek legyenek a szirmaim? – kérdezte könyörgő tekintettel.
– Nem hiszem kicsim. Eddig még nem hallottam, hogy közülünk bárki elcserélhette volna a megszokott színeit. Gyere, nézzük meg, biztosan találunk a pirosak között neked is tetszőt. – ölelte át a lányát Pipacs anyuka, miközben visszafelé tartottak a próbaterem felé.
Sokáig válogattak míg rátaláltak a legélénkebb pirosra. Kis Pipacs felpróbálta, illegett-billegett benne, de nem mosolygott. Nem volt öröm a szemében mint a többi virággyereknek. Lógatta az orrát még este is, az esti meséjét sem kérte, befordult a fal felé és hamar álomba szenderült.
Pipacs anyuka a reggeli ébresztéskor már nem találta az ágyában. Először nem is aggódott, mert Kis Pipacs néha előbb felébredt és olyankor, a kerti madárfürdetőnél csacsogott a rigókkal, poszátákkal. De most ott sem leltek rá. A szülők rettentően megijedtek és azon nyomban felsiettek a Tündérpalotába. Megálltak a trónterem közepén, tördelték a kezüket, és akadozó hangon mondták el, nincs meg a kislányuk. Pipacs anyukának csak úgy potyogtak a könnyei. Ekkor lépett be Varázsmogyoró Kócossal.
– De jó, hogy megérkeztetek! Kis tündérem nagy a baj, segítened kell! – szólt Zanót király, és azonnal elmondta mi történt. A teremben mindenki visszatartotta még a lélegzetét is, csupán Pipacs anyuka szipogása hallatszott.
– Igen, igen értem. Ez várható volt – mondta Kócos –, már tavaly is láttam ilyet. No, nincs idő sopánkodásra, mindjárt összeszedem a holmimat és elindulok. Nyugodjatok meg – fordult a szülőkhöz –, visszahozom a lányotokat! Azért lenne egy kérdésem Felségetekhez – nézett a királyi párra –, valóban gond lenne, ha Kis Pipacsnak engedélyeznétek egy másik színű sziromszoknyát?
– Még nem gondolkodtunk ezen – válaszolta Százszorszép királynő –, eddig senki nem kért ilyen lehetőséget. Ha itt lesztek, majd megbeszéljük. Addig összehívom a Bölcsek Tanácsát, törjék a fejüket milyen törvényt kell hozni erre a problémára. Szükséged van valamire az úton? – kérdezte a kis tündért.
– Nincs Felség, már itt sem vagyok! – válaszolta Kócos, és illa berek, nádak erek* el is tűnt a teremből.
*tréfás szólás a hirtelen eltűnés, az elillanás, a kereket-oldás kifejezésére (net-lexikon)
(ppj)
folyt köv.
|