Sűrű fehér köd szállt le a kastélyra,
Hirtelen felhangzik egy haldokló sikolya.
Teli hold ragyog fent az égen.
Felkel álmából a kastély réme.
Csendül az óra az éjféli harangszóra,
A temetőben nyílnak a koporsók sorba.
Éjfél van már rég otthon kéne lened,
De te siratod mit a világ tőled elvett.
Remények sóhaja száll fel az égbe,
Elindulsz haza felé vágyaktól égve.
A kastély mellett vezet az utad,
De kísérteties hangok hallatszanak ujra.
Fénylő zöld szempár szegeződik rád,
A kriptaszökevény csak terád várt.
A kastélyba rémülten szaladsz be,
De nem is tudod mi vár oda bent.
Az ajtó becsapódik mögötted,
Lehet, hogy itt ragadsz örökre.
Hirtelen a padló nagyot reccsent.
A por ellep a kastélyban mindent.
A fal teljes felszínén vér folyik,
A függöny már 50 éve foszlik.
Fekete macska ül a zongorán,
Mutatóból csak egy lóg az órán.
Villám csap le meg világítva az eget,
Fényénél meglátod a szörnyeteget.
Drakula bár halott de élvezi,
Ha életed ő elveszi.
Sikítanál, de hang nem hagyja el torkod,
A lábad az ajtó felé megbotlott,
Egy egész hulla had közeleg feléd,
Az ajtó zárva nincs menekvés.
Szakadt ruhájukon csillog a vér,
Ezzel álmodik az éhes rém.
Rothadt kezük feléd mered.
Lidérces hangokban úszik a terem.
Sebes arcukról a bőr mállik,
Az idő velük csúnyán el bánik.
Hörögve törnek terád a lidércek,
Hozzád elérve majd széttépnek.
Vörös vér fröccsen majd széjjel.
Ez lesz életedben az utolsó éjjel.
Lelked kóvályog majd a földön.
Elveszik belőled az összes öröm.
Már-már éppen hogy elérnek,
De hirtelen álmodból felébredsz.
Itt az idő hogy eldöntsed,
Leszoksz vagy a drogok legyőznek.
Megjegyzés: Horváth István