Könnyek redőin csillan a reggel,
bánt
az üres érzettel kelő nap,
a fájdalmától
siránkozó fény,
az erdőkre boruló hideg szél.
Távolodsz, a sors
más útra terelte ködlepte szekerét,
köveket ölel
a harmattalan rét,
mégis érzem
piciny szíved minden
félelembe botló gyötrött dobbanását,
érezzem kezed,
s hallom
itthagyott szavad, mely velem beszél.