A kezdetben mindenképp hiszek.
Hisz, anélkül itt nem lehetnék.
S az égben, hol ezer csillag zizeg,
ragyog, honnan a végtelenség
tör magának utat felém.
Hiszek a vízben, ő a bölcső.
Ringat sejteket, ezernyi parányt,
megénekelte dalnok, költő,
hogy győz le sziklát, akadályt,
majd csendesül, keresve magányt.
A kövirózsában szintén hiszek.
A semmi kövéből is kihajt.
Alig kér enni, s szív fel vizet.
Szerényen arat diadalt
a kő felett, akár mész, akár bazalt.
Hiszek persze a jókedvben is,
mert csodákra képes, ezt tudom.
A mosolyban, de csak ha nem hamis,
azt felismerem, s ki nem állhatom,
összegyűrve dobom át hátamon.
A szitakötőkben is hiszek.
Tündérek ők mindahányan.
Egy ezüstszínű közülük kinek
röptében annyi, de annyi báj van,
szárnyain két smaragd… itt él nálam.
Hiszek a kisebb-nagyobb csodákban.
A földi létben… hogy itt kell lennem.
Hiszek Benned, de nemsokára
egy kérdést fel kel tennem;
Istenem! Te hiszel bennem?