Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A virágok hívnak…

, 572 olvasás, Patakikatalin , 14 hozzászólás

Természet

Megyek, mert hív az erdő, hív a rét,
Zölddel a fű, penderül a kis levél.
Lépegetek völgyön át, és réten át,
Fejem fölött trillázik egy csepp madár.

Nézem a hegy oldalát, vár e reám valaki,
Szökell az őz, huppan a muflon, oson a gyík.
S előttem, bólogat a sok kis bájos kankalin,
Üdvözölnek a kosborok, s az illatos nőszirom.

Hallgatom a hegyek, s a völgyek zúgását,
Ébred a szél, és összesúgnak az öreg fák.
Föltámad a vihar és dőlnek a vén fenyők,
S örök álmukban, kicsordul a gyantakönny.

Pár lépéssel fönn vagyok a csupasz hegytetőn,
S a testemet simogatja egy játékos szellő.
Sziklatömbökön, körösen az apró zúzmóka,
Mellettük éledezik az ezernyi sárga pimpóka.

Fejem fölött felhőkkel díszített az ég kupolája,
Ég és föld között vadászik a madarak királya.
Körbe, körbe karikában közelebb jön hozzám,
Suhogtatja a szárnyakat, villannak a sas szemek:
Oh’ tévedtél komám, én a zsákmány nem leszek!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Patakikatalin
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 320
Regisztrált: 1
Kereső robot: 25
Összes: 346
Jelenlévők:
 · arttur
 · gazzo


Page generated in 0.4625 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz