Szerelmes éhem kegyre-kényre késztetett,
ólom hullt pillámra, szárnyalt a képzelet.
Hogy fut az idő! és mi mindent itt hagyok,
messzeség tenyerén parázsló csillagok
fénylő tisztaságát, lélegző mezőin
pár mozdulatot, mind simítja redőim.
Álmatag, bús fellegek között meztelen,
ki mindig hű hozzám: a Hold, az egyetlen.