Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az újra álmodó

2010-03-15 10:00:00, 469 olvasás, Rawelli, 2 hozzászólás


!
Csattog a fog.
Felbődül a szó
Fagyos lehelet-köde,
És
Akár a só,
Behinti régi sebeidet.
Ezer év tele
Vonaglik el talpad alatt,
Majd
Lassan megmoccan,
S
Elhátrál a végtelen.
Szilaj énedre
Csókot fest sárga, piros
Árnykezével, de
Arcod ég, akár egy rongyos
Emlékekkel telerótt papiros.
Szerelmet szeretnél.
Esküszöl;
Te meg - tennéd, míg
A világ önnön porába nem
Fullad s megrohad.
- De mit? -
- De mit? -
Üvölt, és suttog rád
Az isteni szél, s vihar,
Minek lomhán őrlő szava
A sóval hintett nem-tájra rivall.
< Mindent! Bármit! >
Csapsz le vérfolyammal
Kidöngölt íriszeddel
A körötted tátongó semmire.
< Csak legyen valakim, s legyek akárki!>

-
-
-
Kuncog a semmi.
Üvöltve sír a mindenség.
Mocsarak gurgulázó kacajaként,
Gyomorsavak forrongó ömlenye ként
Hörög fel, akár egy születő istenség.
-
-
Nincs válasz.
-
Mosolyogsz

Abszurd

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Vers
· Írta: Rawelli
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15
Összes: 29
Jelenlévők:
 · Öreg


Page generated in 0.0409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz