Már ledőltem
a mutatók éjféli találkájuk után,
rozsdás szegen
pihen rongyos ruhám,
de
a tél foga tép még,
érzem,
s fejembe-zenél
hideg-hajszolt mélyem.
Ilyenkor már
csak gondolatom szárnyal,
s a mutató-léptek,
bennük
repesztek még időt,
ősz-hintett színeket,
hol ima-pillanatom
ma is
örök nyarad marad,
s a
soha nem feledett
felém nyújtott kezed.
Csak jöjj, és fess még nekem
kérlek,
szavakat, meg kéket,
hogy ne lássam
többé
éjjeli keresztem az égen,
maradj,
s marad
majd a perc is,
hol ölellek gyöngéden.