leszállt a szmog a moszkra
finoman jelezve ez nem az a birodalom
melybe lelkem visszavágy
idáig jutottam
nem tudok bőgni csak koksszal
a könyvtárba a könyvet nem viszem vissza
arcom koszos
de a szívem tiszta
vizéből éjszakánként angyalok isznak
kitaszított gyermekei a lágyan lüktető anyaméhnek
sosem gyógyuló hiánya késztet
hajt a szókészleten túlra
a szeszbe
nem ezt kerested nem ezt kerested
vissza a tisztásra a szüzekkel járom
Krisna körtáncát ránk száll az áldás
a holdfényben megcsillan a könnycsepp
érted áldozom vérem
barázdált arcodban tükröződik a végzet
mert
mindig csak egy verset ír az ember
egy nőt szeret és egy Istent szolgál