De most félek magmban kicsírázó,
Szárba szökő, mérgezett fekete virágaimtól,
Mit az éj sötétje táplál ecetvizével...
Nem néztem se jót, se rosszat
Nem azt tettem, mit tőlem elvártak,
Csak mentem előre, saját akaratomat
Erőltetve megkezdett
Félresikerült éltemre. Mint álnok
Ellenségem, Önmagamba mártottam
Tőröm, nem ijesztett a hidegbe borult
Álmok közt elsuhanó hangtalan néma
Lélekkutyák falkája. Nem féltem
Gondolatalamizsnáért kolduló rongyokba
Csavart félholt, voltember roncsoktól.
Szemébe néztem őrülteknek, kiket
Vasrácsok közé zártak.
Benyúltam és kiemeltem agyuk titkos
Rejtekéből összezsugorodott álmuk.
Nem féltem soha ősi kriptákba sodort
Időtlen világoktól.
Elfeledett kőoszlopok
Közt felnyerítő halál harsona... ringatott álomba.
Nem féltem soha!
*
*
De most félek magmban kicsírázó,
Szárba szökő, mérgezett fekete virágaimtól,
Mit az éj sötétje táplál ecetvizével...