Kedves! mond mit írhatnék én neked?
Ami eszedbe juttatja a régi szép emléket.
Valamikor kéz a kézben sétáltunk,
Felhőtlen boldogságban egymásra találtunk.
De milyen mostohán bánt velünk az élet,
Nem sokáig örülhettünk a szépnek.
A szép emlékek tova röpültek,
Szomorúan múltak egymás után az évek.
Lassan meg öregedtünk, és sokat szenvedtünk.
Közben mind ketten egész mások lettünk.
Másként látjuk már az egész világot,
Nem éltük meg együtt a földi boldogságot.
Elsodort egymás mellől bennünket az élet,
Pedig milyen sokat álmodtam én véled.
Negyven év után kellett meg tudnom,
Hogy nem csak én szerettelek nagyon.
De sokat vágyódtam én te utánad,
Szívemet majd meg ölte a bú a bánat.
Hiába írtam a sok szerelmes levelet,
Válasz arra tőled soha sem érkezett.
De jó volt megtudni, hogy te is szerettél,
Hogy nem csak egyszerűen elfeledtél.
Én nagyon sok boldogságot kívánok néked,
És őrizd meg örökké a régi szép emléket!