Sírsz? Inkább nevess, hisz az ajtódon kopogtat a péntek.
A hétvége, a pihenés, és megannyi lazítás.
Kirándulás a parkban, séta az erdőben.
Lecsurgatva kellemes érzetű dolgokkal.
Sírsz? Küldj el engem a pokol fenekére
de mosolyomtól úgysem szabadulsz
ha nem akarod akkor is
ott leszek veled, és szellemként idézlek.
Sírsz? Tegyük ezt a folyamatot együtt
fogjuk a zsebkendőt és versenyezzünk.
Fáj… Nekem is mert amitől szenvedsz belém ivódik.
Aztán csak sopánkodok… Mért nem segíthetek.
De egy ölelés, egy kitárt kéz mindig vár
és egy rumos golyó a konyha polc tetején.
Látlak még… Csokival kezünkben elmélkedünk, emlékezünk.
És bemutatunk a sorscsapásoknak.
Ezt nektek piszkos fájó pontok az életen.
Sírok, de inkább nevetnék
várom még azt az ölelést
azt a mosolyt
azt a rumos golyót.
Azt a nyugtató kedves szavakat.
De a hófúvásoktól elzártan
hevernek valahol egy távoli ponton,
nem érnek el.