Navigáció


RSS: összes ·




Mese: A nagy hegy

, 709 olvasás, vargaistvan , 12 hozzászólás

Ezerszín

Óriási hegy emékedett a falu fölibe. Csúcsa a égig ért, tán nem is vót a fődön hej, honnan ne lehetett vóna látnyi.
Mikor a vének elgyüttnek látták a időt, hogy férfi vájjon a leginybő, néhány jótanács kiséretibe úttyára bocsátották az épp sorsát próbálnyi induló férfipalántát, igönyöst fő a nagy hegynek. Vót fijú, aki feleútró visszagyütt, s vót, kinek a sziklák, a fagy, a jég meg a hó lett örök időre tanyája. Vót, ki csáni próbát, hazudva, hogy járt a hegy tetejin, ám a csalásra rögvest fény derűt, mikor a vének meghágatnyi híták s be köllött számónia a hegyen látottairó.
Keminy próba vót, egyedű, segícsség nékű köllött mindenkinek följutni a csúcsra. Emberemlékezet óta ez vót a férfiség próbája a faluba, az idő jottányit se köszörűt le e szigorúságbú.
Most Jánoson vót a sor. El is indút a leginy, föl a hegynek. Ügyes vót, mint a zerge, erős vót, mint a bivaj, mégis nagyon megpróbáta őt a hegy. Mikor fölért, azt se tutta eleven-e, vagy hót. Nekidőt egy sziklának s emlékezetit is éveszítette. Nem tunnyi idő tét-e el, mikorra a nap sugarai újraélesztették Jánosba a lelket, mikorra a fijú kinyitotta szemit és letekintett a hegyrő. Körbejáratta pillantásit, látta, hogy környös-körű kis falucskák ezrei népesítyik be a hegy alatti erdőköt, mezőköt, a síkot. Eggyig csupán a három szomszéd falu létezésiről tudott.
A leginy most, hogy elvégeszte dógát, fölért, már hazafelé vehette útyát. Ahogy ereszkegyik lefeli, láttya, hogy a hegy minden oldalán magafajta fijúk igyekszönek, másznak a csúcs feli. Tátott szájval nézi, álmékogyik ruhájuk szinességin, bőrük szinin – vót köztük fekete bőrű, sárga bőrű, fehér, vót kinek a szemi is másképp át, vót kinek köröszt lógott nyakába, vót kinek félhód, másnak csillag, vót ki imamalmot pörgetett kezibe… Mind, mind gyüttek szembe, s János nem tutta szeme kápzázik-e, vagy még ájúccságábó nem tért teljesen magáho.
Lesi János, lesi, lesi a szembegyövők arcát, egynémejikükhö közelebb megy, de nem tud hinnyi a szeminek. Minden arcba, minden sárga, fekete és fehér bőrűbe saját arcvonásai tejjességes mását láttya vissza, mintha minden hegyre kapszkodó tulajdon ikörtestvére lenne, mintha egy szülőtő, mintha egy fészekajjbó gyüttek vóna.
Leér János a faluba, meséli, mit is látott, az emberek hitetlenkedve bámútak rá – legyintöttek, megőrűt a hegyen ez a gyerek!
Csak a vének arcán futott át halvány, észre se vehető mosoly, amikor tekintetüköt Jánosró a hegy felé eméték.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Mese
· Írta: vargaistvan
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 2
Kereső robot: 14
Összes: 31
Jelenlévők:
 · Kvitka
 · Öreg


Page generated in 0.0439 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz