Téveszmékkel, hülyítő zajokkal
jönnek kíméletlenül a szürkék,
hogy maradt énemet végleg legyűrjék,
omlik is körülöttem a sok fal,
nem segít szójáték, szonett, bordal,
nem érdekli emberi e csürhét,
őrjíti őket az egyedüllét,
rettegnek önmaguktól, és okkal.
Ellennék, vénülő remeterák
a múlt által elsüllyesztett csendben,
ezek végső rejtekem szaggatják,
de fent, lám, napernyő-rája lebben
és bent fölsikolt a soha, nem, nem,
én én maradok az örök egyben.