Bordákból fontam kosarat ma,
rejtettem bele vemhes estét,
és csak a vállam vonogattam,
ha keresték.
Ziháló, sárga szemű kölyköt,
keserű földet szült az este.
Megvakulna, ki kosaramba
belelesne.
Ha néma kézzel belenyúlnál,
hogy hunyorogva, de cirógasd:
felmorogna a keserű föld.
Sose bolygasd!
De hiába is mocorogna
szelíden zord tenyeredben,
azt hinnéd, csak egy dadogó szív,
ami rebben.
Játszva akkor a megijedtet,
aki feszengve se nevetgél,
mutatnád, hogy a kosaramban
mire leltél.
S kérdeznéd tőlem: Ez a szív itt,
a sárga szemű, a tied tán?
Én meg persze…
letagadnám.