Kezeim kebled forró, nagy halmain:
érzem ahogy süllyed-emelkedik.
Csak most ébredtünk. Piszkosszürke az ég,
nem tudom: reggel van, esteledik?
Hagyjuk ki ma a tévét, arra kérlek
és ne szólj, üresek most a szavak!
Csak mi vagyunk itt, ezen a világon,
eggyé válva a a takaró alatt.
Kezem minden részed már jól ismeri,
mégis, ez az érzés több, mint isteni:
némán, a vágy bűvkörébe vonva.
Szavak nélkül most az érzés mennyei
s kinn az esőcseppek, az ég könnyei,
ikonokat vernek ablakomra.