Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Apokrif

, 448 olvasás, bluestar , 4 hozzászólás

Néhány szóban

Egy kisfiú nagyon szeretett játszani az udvaron. Mindig kicsi kék sapkát viselt, olyan tiszta kéket, mint a legmélyebb kék, és rá a mezők virágai voltak hímezve körbe. Valahányszor elmentek a vásárba, mindig kérte az apukáját, hogy vegyen neki fából készült kicsi galambokat. Nagyon örült az ajándéknak. Aztán leült a ház elé az udvaron egy kis lócára. És addig simogatta, becézgette azokat a galambokat a két tenyere között, amíg mind életre keltek. Dobogni kezdett a szívecskéjük, meleg lett a testük, puha-pihe selyem-toll a szárnyuk. Akkor aztán magasra emelte őket, és elengedte, és a madarak boldogan szárnyaltak a nap felé. Sose látta őket többé senki. Mikor este lett, kijött az anyukája a házból. Kék kendőjén csak úgy ragyogott a milliárdnyi csillag.
- Jézus, gyere be most már! Ideje vacsorázni - szólt, hangjában némi rosszallással.
A konyhában, mint égi lámpás a hold ezüst fénye világított. Halat ettek és kenyeret, olajbogyót és datolyát, bort itták és édes teát. Mikor lefeküdtek az anya átölelte gyermekét, és egymásba olvadt a rét minden virága és az ég ezer szikrázó csillaga. Fejük felett, mint fehér angyalok surrogtak a madarak a hideg egyiptomi éjszakában…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Néhány szóban
· Kategória: Próza
· Írta: bluestar
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 144
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15
Összes: 160
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.147 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz