Rozsdától porladó
levelek halmain
felejtett szavak éneke
nyújtózik az égig,
puha kristály fed
minden régit…
mikor a téli álmot
alvó gondolatok
hófehér takarójára
csúszik az újhold,
takarja már a hó
a tegnap lépteit…
szárnyaszegett álmok
bomlanak szét
mit a hajnal
egy új napba old,
fehér kendővel
engedik el éveink…
új dér csillog a holnapon
s alatta észrevétlen,
lassan, csendben
olvadnak vétkeink…
Zizi / 2010-01-19