Hol volt már akkor
a meleg fészek?
A hosszú úton
megnyugvást,
menedéket
nem találtam.
A fagyos télben
csak jártam, jártam
a jeges mezőket
kuckót, kalyibát keresve.
Arcom a hó belepte,
elfagyott karom,
mire rád találtam.
Testem reszket, fáradt,
mégis öledbe rakom
maradék melegét,
hisz menedék
nincs más sehol:
nekem csak te,
s neked én.
Ha jő az este,
meleget csókod ad,
s mosolyod.
Ölelő karod aztán
szerelmes álomba ringat:
Nyárról álmodok.
Mosolygó napfényről.
Gyümölcsről, kertekről,
s hajfodrozó szélről.
Ha a hajnal eljő,
ölelsz-e még, Kedves?
Vagy lábad nyomát lassan
elfedi a hó:
melegebb kuckóra vágytál,
s már hiába kereslek…