Ne bánd, hogy
lepergett esőkabátodról
az élet cseppje,
van, kihez hozzátapad
milliónyi, savas eső ontotta
hamis gyémánt, s van ki teveként
a Szavannán sótlan-tengert raktároz,
de senkinek sem ad.
Lepuffantanak, szétkaszabolnak.
Mindez pár másodperc,
mely áll majd rohan,
a Lélegzet be majd ki,
s lánctalpakon küzd a roham:
Ennyi volt valaki.
Ennyi… a megismételhetetlen,
de a halál agyafúrt, telhetetlen,
megfertőz és átkoz, és lényegében
mindannyiunk gyilkosa.
Nincs semmije.
A lelke, mint világegyetem,
folyamatosan tágul
s kong benne az üresség,
az apró hörgők a bolygók,
melyek az ő tapsára táncolnak.
Mivel különb az ember?