Telet fúj a szél hideget
magányos alak az ki didereg,
talpa alatt fagyott talaj ős kemény
szívében mit hordoz kincset ér.
Ködbe vesző tekintete megkopott
árva könnycsepp pillájára ráfagyott,
mosolytalan arcán szánalom
kimondatlan szavaiban fájdalom.
Hamisan szóltak hűtlen társai
összetörték álmát s vágyait.
Már nem kér, nem vár, nem ad
magányos útján egyedül halad.
Körülötte karácsonyt suttognak a fák
lehajló ágaik a nevét dalolják.
És ekkor egy Angyal gyönyörű kedves
egy fenyőágat az ölébe fektet.
Rajta apró díszek gyertyák,
messzi üzenet égi kívánság.
Ő némán nézi ajka nem mozog
szíve fölött az Angyalra mosolyog.