Emlékezz, hányszor jósoltam neked!
Más volt, mit hallani vágytál,
de én nem kertelek.
"Mindig", "örökké" vagy "soha"…
Ennyire ostoba
nem vagyok,
ilyen ígéretet
senkinek nem hagyok;
csak az éretlenek
követelnek hasonlót.
És veled mi lesz?
És velem? Ha elhagysz?
Akár másért?
"Olyan nem lehet…"
Hát lett…
S nem én ígértem,
de most jósolok
újra! Neked!
Figyelj, mert igazam lehet!
A gyomrom forog
attól, ami éltet
nélkülem téged,
s a magasba emel.
Látom esésed!
Kiről hinnéd: szeret,
ronggyá fog tépni,
s ott fogsz majd égni
tüzén önzésének.
Por leszel szélben!
Viharban falevél!
Eldobott emlék,
s feledett ének!
Megcsalva!
Meghalva!
Ahogy most én élek…
S ha szerelmet kívánsz megint,
nem várhat ígéret
terád ajkamon.
Zarándoklatod
hosszú lesz szívemig,
s bizonyságnak
nem adhatok
semmit sem kezedbe;
míg utad
végig nem járod,
semmi vagy nekem,
húsdarab:
értéktelen.
Fénytelen szemem
távolba réved,
hogy téged
ne lásson,
s ne lásd, hogy érzek,
míg nem leszel újra
egyetlen.
Különleges.
Talán akkor…
Talán…
Talán bevallom
régi könnyet sírva,
vagy máglyára vetlek,
s viszem a sírba,
hogy még szeretlek.