Oly korban éltem én e földön
mikor az ember úgy elbutult
hogy szemét szűkre zárva,
kényelmébe beletunyult.
Átkozott a látó árva
kit hajt az igazság,
ki lelkét kitárva
áll hiába jóságra várva.
De áldott az, ki beáll a sorba,
s hazug falatra száját tátja.
Lelkes, ha vágyik a vagyonra,
érdektelen, mi is az ára.
Olya korban éltem én e földön
mikor gyilkos öklünk a világba csaphatott
akár ezerszer eltörölve mindent, mi volt
Ebben a korban, mikor hálátlan száj
a segítő kézbe harapott
s ujjait letépve a sötétben elloholt.
Milyen sűrű volt a lég
szennyünk szálló bűzétől!
És persze a szürkeség
mely eszi a büszke kilométereket
és elménk fontos zugait,
hova beköp olcsó közhelyeket.
Műanyag kéz pengeti húrjaink.
Itt léteztem e terjedő mocsokban
több milliárd ellenséggel.
Fajunk feje önnön kötött hurokban,
alattunk billegő kisszékkel.
Megjegyzés: 2008.10.10