Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Cserepek - V.

, 503 olvasás, P.Palffy_Julianna , 6 hozzászólás

Ezerszín

Már a vacsorát is szétosztották, mikor Mária észrevette az udvaron sétálgató Jánost. Gyorsan megigazította a frissen húzott ágyneműt, fogta a szennyest és kisietett a kórteremből. Máskor visszaválaszolt a betegek évődéseire, de most nem hagyott időt nekik a bolondozásra. Letette a ruhákat és lesietett a lépcsőn.
János egy pillanatig habozott amikor észrevette a lányt, kicsit elbizonytalanodott, de erőt vett magán és elindult felé. Mária ráemelte a valószerűtlenül kék szemeit, elmosolyodott, majd előre nyújtotta a kezét. Határozott kézfogása volt, a férfi meg is lepődött.

- Baltai János - mutatkozott be azonnal, ahogy a kezük összeért.

- Péri Mária - válaszolt vissza a lány, és a szemében még mindig ott ragyogott az előbbi mosoly. - Hamar ideért, későbbre vártam - kezdte a beszélgetést.

- Hamar jött a váltás és igyekeztem, hogy itt találjam még. Hogy van a fiú? - kérdezte gyorsan, mikor meglátta Mária arcán a pirulás jeleit.

- Semmi komoly, pár hét és rendbe jön. Hétvégére már nem is kell bent maradnia, érte jönnek a szülei. De engem itt talált volna ám később is, mert holnap reggelig maradok!

- Semmi baj, legközelebb már tudni fogom - vágta rá János azonnal. - Volna egy-két perce leülni ott, a diófák alatt? - kérdezte időt sem hagyva a lánynak. - Szeretnék minél többet megtudni magáról.

Mária nem játszott, a kórházban hozzászokott a férfiak társaságához, bár sokszor bolondoztak a betegek, mindig tisztelettel beszéltek vele. Viselkedése nem hagyott módot udvariatlanságra.

Ezen az őszön János gyakran járt a kórház felé, sokat sétált, beszélgetett a két fiatal. Hasonlóan alakult a sorsuk, bár János szülei már nem éltek, testvérei az ország másik részén maradtak, egyszerű emberek voltak. A férfi elérte amit lehetett, biztos állása volt a vasútnál, ha megházasodik, kis szerencsével szolgálati lakást is kaphat idővel.
Mária családja sem volt különös, paraszti sorban éltek nem messze a várostól, a szomszédos faluban. Anyja és a nővérei még markot szedtek, apja napszámba járt. Volt egy kis földjük, ami kellett a háztájihoz, maguknak megtermelték. Ha volt egy kis többletük, anyja beküldte a nővéréhez, köszönettel a segítségért, hogy Máriát befogadták.

Két évig udvarolt a férfi, míg 1920 nyarán megkérte Mária kezét. Egyszerű esküvőjük volt, az ünnepi ebéden csak a menyasszony családja vett részt, a férfi rokonai nem engedhették meg maguknak a hosszú utat. Nászajándékba egy bibliát és egy lábas mosdót kaptak. Mári néni, aki betűvetésre tanította Máriát, két kockás füzetet és két hegyesre kihegyezett ceruzát ajándékozott a fiatalasszonynak. Ismerte a titkát, ő biztatta írásra már korábban is.

A fiatal pár még a szolgálati szobába költözött. Mire megszületett első gyermekük Jánoska, megkapták az áhított szoba-konyhás lakást is. A konyhában bent volt a víz, Máriának nem kellett többé a kútra járni. János sokat segített a várandós asszonynak, de a hosszú szolgálatok ideje alatt, egyedül kellett megoldani a gondjait.
Az első szülése nehéz volt, napokig vajúdott. Harmadik nap kijött hozzá a főnővér és ellenkezést nem tűrve, bevitette Máriát a kórházba. Augusztus elején, egy nagyon forró napon jött világra a kisfiú. Aprócska volt, de egészséges. Szerencsére nem volt gond a szoptatással, Máriának szinte azonnal megindult a teje. Különleges bánásmódot kaptak, a nővérek versenyt dajkálták a gyereket, hogy az anyja pihenni tudjon két szoptatás között.
János büszke volt a családjára, eddig is szépen éltek, de most érezte először, hogy teljes az élete.

A városban egyre nehezebb volt a megélhetés. A háború után sokan estek fogságba, sokan soha nem tértek vissza. Sok volt a katonaszökevény és a diktatúra bukása után folytak a megtorló intézkedések is. Az élelmiszer és az áru kevesebb volt, megjelentek a feketézők.
A cukorgyár termelése visszaesett, a kisebb üzemek is tönkrementek, nőtt a munkanélküliség.

János nem politizált. Nem jártatta a száját feleslegesen, halk szavában mégis erő volt. A vasút, a nehéz időkben is biztos alap volt az életükben. Mária sokszor napokig nem látta a férjét. Előfordult nem is egyszer, hogy reggel még úgy tudta hazajön estére, de csak két nap múlva került elő. Soha nem veszekedtek, csendes boldogan éltek a nehézségek ellenére is.

Ebben az időben került Mária kezébe a kockás füzet, és ebben a csendes boldogságban születtek meg az első meséi.

Megjegyzés: folyt. köv.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 344
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 369
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.2684 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz