Csend van, azt érzem csak, hogy a kövek bennem szakadnak fel. Valami furcsa érzés a gyomromban… nagyon rossz… tudod, most fájok iszonyúan, tőled fájok. Nézek előre, de egyszercsak robban az út előttem, rámdől a fa, de azért vezetek, megyek hozzád rendületlenül. Csak hozzád!
Nekem este van. Az úton csak magamnak sírok, csak magamért sírok. Érted is sírnék, ha engednéd, de csak fájsz nagyon és kínzol… látom, ahogy felvillan a villamos kanyar előttem, aztán rámdől a szívem, rámdől, fáj nagyon, sír, reszket, már alig ver. De én megyek hozzád.
Merre vagy? Merre vagy, ha kőszikla roppan rám, merre vagy, ha lila felhőkben tükröződöm, ha szép tested átjár? Merre vagy, érzem, már alig ver… de a szívem érted él, és érted is fog élni mindig, pedig már hajnalodik. Ideje magamhoz térnem…
Mondd, te miért vagy? Hiszen szakadt kocsmában látlak, és érzem, már nem te vagy az, aki vagy. Tudod, mikor így látlak, már én sem vagyok én. Éjjeli csillagok zárnak el tőled, mert ha iszol, mindenem fáj és széjjel tépnélek… mert szeretlek és mert bántasz. De már késő, már túl késő, előbb kellett volna találkoznunk, amikor még nem ittál. De most már késő. Bár hajnalodik. Nem tudom már, ki vagyok. De te nem te vagy.
Csend van. Csak állsz mellettem és nem is tudod, mit beszélsz. Valami azt súgja, hogy szeretlek és alkonyodik, de nem így van, mert hajnalodik a szívemben. Felébredek. Tudom, hogy nem sziklákon megyek, csak egy egyszerű úton. És bár szeretlek, és gyűlöllek, és fájok iszonyúan, mégis visszafordulok. El, el a kocsmától. Még utoljára szép tested átjár… Könnyeimmel küszködve elindulok. Soha nem fájt még ennyire semmi, mint most fáj minden lépés, de nem nézek vissza. Soha többé. Már hajnalodik.
Hajnalodik és fáj…
csend van
a kövek bennem szakadnak
fájok iszonyúan
robban az út előttem
rámdől a fa
vezetek
megyek hozzád
nekem este
az úton csak magamnak
sírok és kínzol
villamos kanyar előttem
rámdől a szívem
alig ver
megyek hozzád
merre vagy
kőszikla roppan rám
lila felhőkben tükröződöm
szép tested átjár
már alig ver
a szívem érted él
és hajnalodik
miért vagy
szakadt kocsmában látlak
nem te vagy
már én sem vagyok én
éjjeli csillagok zárnak el
széjjel tépnélek
de már késő
te nem te vagy
csend van
hajnalodik a szívemben
nem sziklákon megyek
egyszerű úton
és fájok iszonyúan
szép tested átjár
már hajnalodik
(Megjegyzés: Először írtam a verset, de nem tetszett, úgy éreztem, nem igazán érthető. Ezért átírtam prózába is, úgy, hogy a vers minden sorát szó szerint átvettem. Igazából én magam sem hiszem el, hogy ez történt velem. Ezért mese felnőtteknek. )
|