Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Évszakok nyomorában

, 832 olvasás, aranytk , 3 hozzászólás

Megemlékezés

     Lomha járású, zömök ember sétálgat az orvosi rendelő előcsarnokában. Görnyedt hátára olyannyira ránehezedtek az évek, hogy egyre reménytelenebbé teszik életét.

     Valamikor még dolgozott egy szállítmányozási vállalatnál, de már régen felszámolták a munkahelyét. A sok adósság elvitte a házát, hajléktalan szállóra került. Ma már újságot árul egy-egy üzlet előtt, és nap, mint nap megtapasztalja a nyomor kínkeservét. Szakadt kabátjáról hiányzik a két alsó gomb, így az éles északi szél gyakran fellebbenti a kopott fekete posztót. A nadrág, amit visel, bár foltozott, mégis jól tűri az évszakok változásait. Egy jó szándékú embertől kapta, aki a tavaszi lomtalanítás alkalmával megszabadult néhány megunt ruhájától. Megajándékozta őt egy zsáknyi holmival. Mennyire megörült akkor neki!

     A tél, bizony próbára teszi a hajléktalant. Majd csak vége lesz már. Bár, még a fák ágain zúzmarák roskadoznak, s a vastag hó tartósan őrzi a léptek nyomát. Február utolsó napjai már kecsegtetnek némi reményt, hogy egyszer újra kitavaszodik, s legalább nem kell a hideg elől elmenekülni. Az emberek nem nézik jó szemmel, ha behúzódik egy-egy kapualjba. Talán itt, az orvosi rendelő aulájában tűrik meg legjobban. A szemközti Városháza épületének sárga falait gyakran szemléli, s innen szokta figyelni az első fecskepár érkezését is. A fészek olyan jó helyre lett építve, hogy már évek óta állja az időjárás viszontagságait. Vágyódva nézi hát, amikor a tavaszi zsongás megkezdődik, és belakják kicsiny otthonukat a madarak. Igen, az otthonukat. Milyen szép ez a szó! – gondolja. De már csak távoli foszlányok maradtak az emlékeiben.

     Az aulában fel-le járkálva, újságokkal a kezében, időnként felnéz, és a járókelőkre pillantva, eszébe jut a tavalyi nyár. Szerencsére nem volt nagy hőség, így elviselhetőbb volt, mint az azt megelőző évben. Egyszer, egy napsütéses délelőttön egy kisfiú futott oda hozzá és adott neki egy szelet görögdinnyét. Istenem, milyen finom volt! – emlékezik vissza, és az édes íz egy pillanatra összefut a szájában, a szívében pedig egy átfutó melegség suhan át. Vannak még jó emberek. Az újság is jobban fogyott, hiszen sokkal többen járkálnak jó időben az utcákon – őrli gondolatait.

     Az őszi emlékek már sokkal szomorúbbak. Éppen lehullottak a falevelek, a reggeli ködök is beálltak, amikor egy régi ismerőse halálhírét hallotta meg a hajléktalan szállón. Nagyon leépült már szegény, hiszen a betegség annyira megtámadta, hogy megváltásként jött neki a Halál.

     A Fekete Megváltó, az Angyali Hírnök. Így emlegetik Sorstársaival az elmúlást, amikor esténként, mint űzött vadak, lehajtják fejüket egy szebb, egy jobb világot remélve.

Megjegyzés: Egy hajléktalan emlékére…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Próza
· Írta: aranytk
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 8
Kereső robot: 14
Összes: 38
Jelenlévők:
 · arttur
 · Bádogbögre
 · Divima
 · Kavics
 · nagyvendel
 · northman
 · Öreg
 · Ravain


Page generated in 0.0444 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz