Rózsán tövis, a versben szikra
szubjektív múltból csendes és tiszta,
fájdalom mi sorokat táplál
boldogság mely a fényözönbe áskál
tollak peregnek küldve a rejtjelet
dekódolva a múlt ami rejt-jelent,
szánalmat mi arcokra csapódik
kritikát mi osztódva rakódik
diadalt vérző hegektől tükrözve
az élet folyamán sodrásba ütközve
vágyódás meddő valósága az ébredés
mi álomban fogant mégis oly kevés
szerelem mi szívekhez dörzsölve lélegzik,
de Ámor íjai a hűséget megmérgezik
elhalkuló könnycseppek analóg gyűlnek
reszkető lelkek kínokat tűrnek
árva kéz mi kapaszkodna atyjába
de a föld takarja,
örök álom szenderült arcára
hempergő magzat óhaja a születés
de bojkott, mert abortusz-halál-repülés
gyermekek kiket pofon nevelt gazságra
kebel, mely nem az életet táplálja
verbuvált hit mi tajtékoz hevesen
kapituláló versszakok érintenek kedvesen
mily ihlet gazdagítja a mondatok irodalmát
szent szövetségre emeli a sorsnak birodalmát,
reverendák szirtjein kín tornác
pusztít de éltet az útnál…