Napnál világosabban
látszik,
a csillagokból is
ez szikrázik,
minden virágban
ez virágzik,
a hamvadó tüzekben
ez parázslik,
lázban, ha lázadnál,
csak ez lázít,
az egész világból
ez világlik,
legfőbb hiányként
ez hiányzik:
nincs másik,
nincsen másik!
Ha volna:
lenne szép ---
ne káromold
az igét,
hisz szeretnéd
hittel remélni
a csodát,
hogy átkelve
úgy fogsz partot érni,
ahogyan az írás ígéri.
Ám odaát
akármi légyen,
lesz bizonyost
egészen más,
s nem mása annak,
amely most
vacogva
plakát-
harsányan
ázik,
műfüvet csírázik
diszkontok kövén,
és nem ered meg
a display-falakban.
A földet, hol
fordulna termőre,
már régen
kiporciózták
előle,
s jövőnk érdekében
-- mint mondják --,
éppen
azok sorolják
pazarló bűneit,
kik rotoros
szitakötőn járnak
a golyóbisnyi labdát lyukba
kergető exkluzív klubba,
villantani fogsort,
üzleti esélyt,
meg persze
válságot kezelni:
fölfakadó fekélyt
(s megóvni megint,
mi jog
szerint
törvényes jussuk).
Érdemük illőn dicsérni
csúfondáros plecsni-
esőt hord szemünkbe
a föltámadt
nagy
októberi
szél.
S az orvos,
ki szikéhez nyúlni
fog
-- maholnap már a
műtéthez mos
kezet --,
műhibáktól sem ment
múltjából okult-e eleget?
Hogy igen:
hinnem
muszáj.
Mert a "nincs másik"
nemcsak életünkre,
a maradék reményre is
áll!