1. Zajtalan szövődik köréd
A hazug szó lelket tépve süketít.
Hiába kopogtatsz vakon botoddal,
Egyedül maradsz buta bánatoddal:
S zajtalan szövődik köréd, bekerít
A hamis hang. Utolsó búcsút intett
A jó. Ki éleszt majd leheletével?
Tested ki olvasztja fel tűz-testével?
Ki ad a kopár, megvert Földön hitet?
Miért téged soroznak a vesztesek
Közé? Nyújtsd kezed, nem maradsz egyedül:
Látod? Melléd ülnek a mellőzöttek.
Aki jó volt, rossz lett, egyenes ferdül,
Proletár, ha diktál hóhérral ölet
Téged is utolér a gyors gyűlölet.
2. Az új rend agyonlövet
Téged is utolér a gyors gyűlölet,
Ha arcodon mosolyod nem lesz szabad,
Társad, ha szól a hangok üres szavak
Maradnak, s nincs ki előtt megnyisd öled.
Porló tested lélek nélkül kiszárad.
Hideg szemgolyód hiába emeled
A magasba, ha nincs jel, nincs jelened.
Idegek idején összedől várad,
Elméd elkábítva, többé életed
Mit sem ér. Ne dőlj be, ha újra árad,
Ordas eszme árja. Ismét féltened
Kell gyermeked, ha akaratod sápad.
Új rend őre, meglásd megint rádűlhet:
S agyadba csattan a sötét rémület.
3. Fordított feszület
S agyadba csattan a sötét rémület
Atomokra bomlik, mit a Természet
Nemrég még egynek alkotott. Enyészet
Bűze terít be. Fordított feszület
Leng az oltár helyén. Omló vakolat.
Reszkető árnyékod fut visszafelé,
A hegyes tőrt hiába döföd belé,
Ember vagy, hiába szidod fajodat,
Átkod utóbb, lásd, fejedre visszahull,
A kétségbeesés halálba kerget,
A vészharangot kongathatod vadul,
Nincs már ki gyógyítana beteg lelket.
A gyűlölet eget-földet szétszakít,
A világ pupilládba szúr, megvakít.
4. Rajtad tapos
A világ pupilládba szúr, megvakít,
Akár a fehéren izzó, éles fém.
Pénz, hatalom, erő, élő szövevény,
Körbevesz, behálóz, nem tudod meg kit
Kímélt meg. Mohó tűz-szemek lobbanó
Fénye gyúl ki a csengő arany hangra,
Embernek, bizony, ember a farkasa.
Mindenre elszánt akarat robbanó
Elegy lesz, a hideg bosszú hirtelen
Lobban fel, akár egy tüzes szerkezet,
Agyadat elárasztja a féktelen
Láz, s az egyenruhás tömeg-szervezet
Rajtad tapos, hiába ordítottál:
Egy perc alatt veszted el ami voltál.
5. Sír nem őrzi
Egy perc alatt veszted el ami voltál.
Életed, ez az különös kegy, nem nagy
Pont a mindenséghez mérve, hiszen csak
Villanásnyi míg éltél, gondolkodtál,
De anyagtalan lelkedhez hasonló
Nincs több se fent, se itt lent, mert semmi vagy
Ugyan egyedül, s nyugszol majd sír alatt,
De mit a világnak adhatsz koporsó,
Sír nem őrzi. Szenny elér a torkodig
Ha nem teszel ellene, már sajognak
Tagjaid, de dühöd farkas fogaid
Ne növessze! Vissza majd hited hoznak
A jóba, arcod nem lesz így vértelen,
Gondolat sem bánt, ha nincs már értelem.
6. Hűlt helyen
Gondolat sem bánt, ha nincs már értelem.
A sok tanulás, céltalan volt az is?
Hazugság agyadba fúrt fájó kavics,
Okos felismerés marad fénytelen,
Ha nem követi nemes tett, szeretet,
Maradsz aranykalitkádban egyedül.
Ki kért arra, hogy bánatot hegedülj?
Aki hűséges annak jár tisztelet,
Ki máglyán is dalol. Elméd életlen
Marad, ha képzeletednek ketrecet
Fonsz, szárnyszeget madár leszel életen
Át. Ha elfogadod a kényelmeset
Ostoba semmivé leszel, hűlt helyen,
S nem kell jót, rosszat idézni szüntelen.
7. Némán lebeg
S nem kell jót, rosszat idézni szüntelen
Függöny lehull, a képzelet lemállik,
Hiába harcolsz, küzdesz mindhalálig.
Gőgös szellem eltűnik kíméletlen.
Nem ér el több hír, marad a nagy titok,
Többé már nem vonz a dicsőség, jóság
Sem vigasztal, a másnapos valóság
Utolsó fénye szétfolyik, a mi volt
Némán lebeg, akár kagyló a tóban
Összezáródva, s várod milyen próbát
Kell kiállnod. És hiába hajoltál
El a gúny-nyilak elől. Az ostobát
Ne becsüld le, ha ólom jut golyóba:
Fel se fogtad, máris véged, meghaltál!
8. Ez lesz a sorsod
Fel se fogtad, már is véged, meghaltál.
Ez lesz a sorsod meglásd Magyarország.
Dicsőséges múlt után, ki hű hozzád?
Mi látjuk már: nem az vagy ami voltál.
Jobb lenne eltaszítani a jelent,
Mit rád zúdítottak a sok szenvedést.
Nevedet töröld ki, fába ne vésd!
Tompa agy ne legyen mit megfejtened!
Amivel bemocskoltak, az mind sár volt.
Lelked semmisült meg, messze repült.
Tükrödből halotti arc néz örökké.
Elmondhatják, mit kívántak – teljesült.
Szellem és akarat hiába lángol,
Édes szenvedély már nem gyötör többé.
9. Arcukra süt jelet
Édes szenvedély már nem gyötör többé
Gyanakvás sava sem marja szüntelen
Bőrödet, becsület marad hűlt helyen,
A fényesség tere lesz a sötété,
És a hunyt világ - gúnyosan integet.
Jobbra és balra egyforma pribékek
Állnak, meredt szemmel szemedbe néznek.
Ha állod tekintetük, térdük már remeg!
Arcukra süt jelet a jeltelen hold,
Ördög prédikál bennük, szavuk árnya
Vetül a jövőre, s a ragályt vérrel
Kell lemosni. Hol a hatalom ága
Tépi a zászlót, a bűn marad a folt.
S a lelked? - egybeolvad a háttérrel.
10. Rajtad röhög
S a lelked egybeolvad a háttérrel.
Ne lengess lobogót, jobb ha eldobod!
Nem tudhatod ki lesz majd a gyilkosod.
Eltűnik hamar a villanó késsel.
Hátsólépcsőn lopva menj, mert ha kigyúl
A fény, penge villan s utolsót hörög
A tüdő, a homályban rajtad röhög
Majd valaki, összeesel, ő virul.
Hiába sikoltasz nem jön senki se.
Jobb ha csendben maradsz, és nem versz lármát.
Földön fekszel, de azt hiszik csak részeg
Vagy és átlépnek rajtad. Nemes hite
Kinek van, hogy segítsen? Lelked száll már,
Álmod, ha volt, az is eltűnik végleg.
11. Pénz a vezére
Álmod, ha volt, az is eltűnik végleg.
A harag mérge ellened nem fordul
Többé, mosdatlan szájakból nem mordul
Rád a bosszú. Énekszó nem zeng érted.
Országot, pártot, akár a szélkakas
Könnyen vált ki szólamot fest mezére,
Kinek az érdek, a pénz a vezére,
Az átmenet kegyelme folytán hasas
Gyakran a bukszája, tűz közelébe
Jut mindig, úgy helyezkedik: ne fájjon
Neki más éhe-szomja, és a rendjel
Az ő mellén virítson. Vézna tájon
Munkára sürget. Szállj halál elébe!
Mint fénylő napod az utolsó perccel!
12. Gonosz vetése lesz
Mint fénylő napod az utolsó perccel.
Nem táplálhat mocsarat a vízesés,
Ha fényből szivárványt fest, a hit kevés,
Ha elmarad a tett, a test az esttel,
Szerelemmel telítve a félelem
Ellen hat, szabaddá tesz, ha csupa seb
Akkor is gyógyul az élet, édesebb
Lesz a jelen. Múlt marad történelem.
Mégis fáj, ami rég letűnt. A vad gyom
Mögött ott reszket az öntudat, s vakult
Napokban életünk. Porló ősöké
Marad a szép, ha a lélek elvadult,
Gonosz vetése lesz benned a vagyon:
S a bűn világában pihensz örökké
13. Új arcél tárul eléd
S a bűn világában pihensz örökké
Míg szét nem hullnak benned az elemek,
S mindent veszítve a semmi ki nem vet.
Búcsúzó gyászdal marad a hősöké.
Neked a ropogás jut, tűz mely perzsel.
Egyszer talán megleljük egymást újra,
Tisztulva, új fényes csillaggá gyúlva,
Ott, ahol a sötét lyukról lebben fel,
Az antianyag fátyla és új arcél
Tárul eléd, az istené, aki vonz
Erősen magához, s míg fülel füled
A kozmikus dalra, találsz egy új hont,
Hol kvarkokban új fortéllyal, új harc kél.
S a Földön élők - maradnak nélküled.
14. Többé ne érezzük
S a Földön élők maradnak nélküled.
Míg rögök be nem temetik őket is.
Ígéretekkel hiába etetik
A népet, ha elfogja a szédület -
Nincs irgalom, mint fény fröccsen szét a düh,
Sikolt a homlokok mögött, s felébreszt
Gyanútlan, tompult álmából ezreket.
Hiába őrzi ősi fészkét a bűn
Karvaly madara, gyűlöletből mosva
Tiszta lesz majd a közös, szent akarat
Torkok felhangolt idege üvölt itt
S követel tiszta szavakat, igazat.
Ne érezzük, már, mikor ránk osonva
A hazug szó lelket tépve süketít.
15. A bűn világában
A hazug szó lelket tépve süketít
Téged is utolér a gyors gyűlölet
Agyadba csattan a sötét rémület
A világ pupilládba szúr, megvakít
Egy perc alatt veszted el ami voltál
Gondolat sem bánt, ha nincs már értelem
Nem kell jót, rosszat idézni szüntelen
Fel se fogtad, már is véged, meghaltál
Édes szenvedély már nem gyötör többé
S a lelked egybeolvad a háttérrel
Álmod, ha volt, az is eltűnik végleg
Mint fénylő napod az utolsó perccel
A bűn világában pihensz örökké
S a Földön élők maradnak nélküled.
|
Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 27 
Összes: 37
