Navigáció


RSS: összes ·




Regény: A túloldalon

, 367 olvasás, Svab , 0 hozzászólás

Álom

Kígyóként tekeredett a hideg levegő minden élő és élettelen köré, s szorította kellemetlenül a hatalmába kerülteket. Lépések nesze, mely a beálló csendet megtöri, s emberi lábak szökellnek fel az előttük lévő lépcsőzeten. Szürkébe öltözött most minden a növekvő ködnek köszönhetően, s irtóznak az emberi lelkek, midőn ily idő köszönt rájuk. Határozott szorítás által csúszott a kéz uralma alá a kilincs, s tárult szélesre a vaskapu, mely Ricardo otthonába vezetett. Minden a helyén volt és még is. Hiányzott belőle valami… valami megfoghatatlan. Óhatatlanul keresni kezdte a szőkés barna hajzatú férfi a hiányolt részt, egészéből. Beljebb kerülve egy elhagyatott épület invitálta magába az érkezőt.
Sötétbarna ajtó, mi eléje került, s rajta egy hatalmas kopogtató, ami engedélynek kérelmét továbbítja a vendégnek. Az ajtó megnyílik, s midőn Ricardo mögött bezárul a szél hurcolássza minden irányba a földön lévő faleveleket. Késő ősznek idején, mikor már a lombozat, mind lehullt a fáknak koronájáról, s a fojtogató szürkület, mi jellemezte a pillanat korát. Amint a férfi, belső szobájába lépett, értelmetlenné vált fekete kabátja, mely óvta őt a hideggel szemben, s fáradt mozdulattal a fogasra helyezte ruházatát, mely egy kedvűen álldogált a bejárati ajtó mellett. Nem volt e darabban semmi cicoma vagy díszítés, csupán a célnak megfelelően lett létrehozva, hogy szolgáljon uraknak, s hölgyeknek egyaránt. A szoba hátsó részében a falnál helyezkedett el egy kanapé, ami vörös színű szövettel volt letakarva, s rögtön mellette egy éjjeli állólámpa, mely szétterítette, halvány sárga fényét a helységben. – Szervusz, anyám!- Üdvözölte Ricardo a könyvespolcnál álldogáló idősebb hölgyet, aki újabb olvasmányt keresett, hogy a tudásnak s művészetnek tárában tudjon ismételten elmerülni. – Szervusz, fiam! Már vártalak.- A férfi amint beljebb lépett a szobába, erőteljes álmosság hajtotta uralma alá, s szédült meg, miközben lábait mozdította. – Ricardo, rosszul vagy?- Kérdezte a fekete hajkoronával megáldott asszony, kinek már észrevehetővé váltak az első őszes hajszálak. – Kérlek, feküdj le ide a fekhelyre, mely talán enyhíti kábultságodat.- Invitálta gondoskodón továbbra is a férfi anyja, ki lágy érintéssel segítette fiát, kényelembe helyezésében. Olíva színezetű kispárnát készített a fáradt fej alá, s fogta gyógyító kézzel a homlokot, mely mind forróbbá vált. Kellemesen kék kosztümruha, mi az asszonyon volt, esztétikusan tündökölt az idő által megkóstolt édesanyán. A cserépkályha, mely nem volt túl messze a többszintes könyvespolctól, kellemes meleget terített körbe a szobába. – Hozok neked forró teát, amitől jobban leszel.- S amint Gréta utolsó szava is elhangzott, már lépett is ki a konyhába, ahová e helységen lehetett csak átjutni. Ricardo kényelembe helyezte magát, míg az életet adó tova tevékenykedett. Kisvártatva megjelent kezében egy gőzölgő, kellemesen barna színezetű folyadékkal, s a gyógyulásra szoruló kezébe engedte át. – Óh anyám, ezer köszönet és hála néked, amiért mindig is így foglalkoztál velem.- A férfi halványkék szemeiben az igaz szó és érzés tükröződött, mert nem kicsit szerette anyját, ki most is gondoskodik, még így felnőtten is róla. A következő pillanatban egy hirtelen kézmozdulattal ragadta meg a hölgy a poharat, s dobta el a férfi kezéből. Meglepő és érthetetlen volt e tett mely az ismerős arcú nőtől érkezett s Ricardo egy kis időre figyelte, ahogy apróra törik, üvegcsörrenés közepette a pohár, s folyik szét a faparkettán a gyógyító nedű. – Mit csinálsz, anyám?- Aki még az előbb fekete hajzattal ült a kanapé szélén s próbált erőt átadni a fáradt férfiúnak, hirtelen zöldes szemek s az új frizura és arc, mely teljesen átformálódik és egy ismeretlen alakot, helyez fekhelye szélére. A fekete szín eltűnik, s helyébe szőkés hajzat villan fel az ott lévő fején. – Én, mint anyád? Ugyan.- A hang, mely még az előbb oly finom és melengető volt, most ez mind eltávolodott Ricardo-tól, s váltotta fel erővel telt éles női hang, mely ellenkezést sosem tűrt. – Ki vagy te?- tette fel kérdését a meglepődött férfi. De mire a válasz jött volna, már kéjes mozdulattal a félelemmel telt alak fölé kerekedett, s érintette az idegen nő a kanapéba tepert férfi arcát. – Ó Ádám, már megint nem ismersz fel.- összevont szemöldökkel hallgatta a búgó hangú mondatot a félelmekkel küszködő. -Mi? Én Ricardo vagyok.- próbált tiltakozni és egyben menekülni a helyzetből, ami számára képtelenség volt, s még is teljesen valóságosnak érződött. Simítás járta végig a férfiú mellkasát, s ahogy haladt a kéz úgy bomlott szét a ruhaszövet, mint ha csak parancsra nyitna utat a betolakodó érintésnek. Szinte kellemesnek érződött az egész, s hirtelen égő fájdalom futott át a nő áldozatán, mitől Ricardo felordított. Egy pillanatnyi szenvedés, mely utat nyitott a többi rémségnek, mi készülőben volt. A kezdetben kényeztető kéz most erős szorítást képezett, s ruhánál fogva ragadta meg a csapdába esett embert. Pillanatokon belül a bejárat melletti falhoz préselődött a test, majd így szólt a szőke hajzatú alak. – Nékem lényegtelen, miféle újabb neveket találnak ki számotokra. Én előttem ugyanazok vagytok.- Ijedt tekintet, mely próbálta kutatni e támadó valódi lényét, de sehogy se ment neki. Nem tudta hova helyezni, sem a történést, sem igazi mivoltát. Karjaival átfonta Ricardo testét s az ölelés, oly szorossá változott, mitől az áldozat fullasztónak érzett minden pillanatot. Közel járt a csontszerkezet ahhoz, hogy ropogó hangok közepette darabokra törjön az embertelen szorítástól, s ordító hangorgánumban így kiáltott. – Engedj el! Ez fáj.- Az utolsó szó az ordítás végett hosszúra nyúlt a sötétedő estében, majd egy hatalmas lökéssel a szobaajtón túl tudta magát Ricardo.

Zuhanás, ami végéhez ért, mikor Ricardo a talajra hullt és hangos puffanással szinte egyesült a füves mezővel. Fedetlen test, ami kiszolgáltatott a pillanatnyi időjárás viszontagságainak. Nem túl messze a magaslat a végéhez ér és utána a tengernek messzesége, melynek határait emberi szem nem látja. Vad szélnek köszönhetően csapdossa a sziklákat a tenger, hullámaival s szed le a kemény földnek anyagából sarcot, mely a víznek birodalmában süllyed el. Hogy kerültem ide? Mi történik velem? Meghalok ettől a hidegtől. Kegyetlen hideg kézként simul Ricardo testére a szél, melynek hatása miatt, összegömbölyödve próbálta túlélni mind azt, amit szenvedésként megél. Szürke fellegek csapjai nyílnak meg, s kezd zúdulni Ádám fiára a kegyetlen eső. Reszketés, fázás, hideg, mind ez egy helyen egy időben, s Ricardo úgy érzi e kínnak sosem lesz vége, csak mikor szíve utolsót dobbantja a viszontagságok miatt.

Lassan nyílik ki a szem, s jár körbe érdeklődő és egyben furcsálló tekintet, mind azon, ami elé tárul. Fehérre festett emeletes épület magasodik kellemesen, miközben a napnak ereje hevíti a sütkérező férfit. Ahogy pihenget nyugágyán, elgondolkodik, hogy ismét miféle újabb cselszövés ez, amit most átél. Mindenre emlékszik, ami addig történt. A fagyhalálnak torkában volt, most pedig itt időzik, mint ha minden az ellenkezőjére fordult volna. S mellette egy tiszta vizű medence, mely fokozza a kellemes érzést. A házból, ami csupán pár lépésnyire van tőle távol, halk zene szól, s ennek hatására mélyeket szippant az éltető friss levegőből, s mindezeknek kisugárzásából. Önkéntelenül kászálódik lassú mozdulattal fel, fekhelyéről Ricardo s indul be valamivel nyugodtabban a ház felé, hogy elhatalmasodó éhségét csillapítani tudja. Fogalma sem volt, hogy miféle hely ez, csupán az érzés az, ami miatt képtelen volt elhagyni e részt. Ha már ide került, gondolta, akkor minden cseppjét és percét ki fogja élvezni. Idegen volt, még is otthonának érzékelte, s csak ment ösztönösen útján, ahová lábai vitték. Fenyőből készült ajtó, mely világos, sárgás fehéres színben pompázott, könnyedén nyílt meg kezének érintésétől. Az alak ki a bejáraton túl várakozott, démoni mosollyal üdvözölte az épületbe érkezőt. – No lám, itt van az én elveszett Ádámkám.- Ugyanaz a zöld tekintet mely a lélekbe kúszik és mar áldozatába, s mialatt a férfi ezt végig gondolja, már siklik is látható módon előrébb a mezítelen testen egy kígyó, melynek feje közelebb kerül a meglepődött férfihez. Küzd és harcol az érzés ellen, ami mind jobban uralma alá hajtja, s megtörik benne minden ellenállás, s vágynak tüze lobban fel Ricardo lelkében, s akarja mind azt, amit maga előtt érzékel. Nincs már több hátrálás, s e végett lép beljebb a csalogató karjaiba. A nő keblébe húzza Ricardo fejét, ki az élvezetek erdejében veszik el, észre nem véve, hogy mind ketten a medence irányába kerültek. Csupán egy halk csobbanás, mi utána történt, s időnek elteltével az életösztön utoljára erőt vesz magán, s pánik félelem tör fel embernek lelkében, de csak marad továbbra is a szépségnek fogságában. A mélyből segélykiáltás, már nem tud feltörni, s az ébredő egy újabb helyszínbe hatol át. A kiabálásnak hangja lett, mely olyan volt, mint aki utoljára szólhat élete érdekében. A környezet csupa csempe s szűkebb hely, s alatta a fürdőkád, melyben elhűlt a víz, s fázásnak érzése terebélyesedik el a férfin. Hevesen lüktető szív, s a tekintet, mely a plafont szemléli, s nézi zaklatottan az elmúlt eseményekre gondolván. Majd a megkönnyebbülés bársonyos anyagával teríti le önmagát, hogy csupán álom volt, amit átélt az elmúlt pár órán.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Regény
· Írta: Svab
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 312
Regisztrált: 1
Kereső robot: 20
Összes: 333
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.2322 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz