A meghallgatás
"Melinda először megijedt, mert nem tudta mit akarhat tőle ez az idegen, de amit hallott az némi megdöbbenésre és egy hálás mosolyra késztette."
- Szia! Bocsi, hogy majdnem fellöktelek… A nevem Pierre a francia tánciskolából. Az előbb láttam a mozdulatsorodat és meg kell, hogy kérjelek, idő ide vagy oda, mutasd meg a koreográfiádat a többi tagnak már szóltam, hogy egy utolsó embert, jelen esetben téged, még megnézünk és aztán megyünk. Be kell vallanom ebben a pár mozdulatban én láttam valamit, ami megfogott és lenyűgözött. De kérlek, most menj, nekem van egy kis elintéznivalóm az igazgatóval, aztán majd a nagyteremben találkozunk! - kacsintott rá a férfi mosolyogva a meglepettségtől félig ájult lányra. Melinda azt sem tudta, hogy most mit kellene csinálnia. aztán miután feleszmélt, elszaladt az öltözőbe, és felhúzta a koreográfiához teljesen passzoló jelmezt, ami állt egy fehér nyakba akasztott felsőből, egy fehér szoknyából, amely 5cm-ként combközépig fel volt hasítva, valamint egy fehér topánkából. A szoknyáról kétoldalt földig érő fekete szalag lógott le, amelyek fel voltak tűzve,… a biztonság kedvéért, hogy ne okozzon semmilyen akadályt mozgás közben, a fehér topon pedig elszórva vörös foltok csillogtak. Úgy nézett ki, mint egy angyal, csak szárnyai nem voltak. Melindán megint úrrá lett az idegesség, de megindult a nagyterem felé. Útközben a CD majdnem kiizzadt a kezéből, így erősebben szorította, ezzel is támaszt keresve, hogy megnyugodjon. Belépett a terembe, ahol Pierre elmondása alapján már nagyon várták az "állítólag" tehetséges, "valamire való" lányt. Nem tartotta szükségesnek a bemutatkozást, Pierre mégis külön megkérte rá. Mint utóbb kiderült a jelentkezők közül ő volt az egyetlen, akit erre megkértek. Pierre-t nagyon érdekelte a lány… Valmai olyat vélt felfedezni benne, amit a többi táncosban nem. És ezt ki akarta deríteni. Tudni akarta, mi az a különlegesség, ami vonzza a lányban, mi az, amit olyan jól csinál és ő nem tudja felfedezni. Kíváncsi volt. Úgy érezte Melindának lenne esélye karriert csinálni. Bízott benne…
Melinda magánkívül volt az izgalomtól, de berakta a CD-t a CD-lejátszóba, megkérte az egyik srácot, aki még nem ment el, hogyha bólint indítsa el a zenét, majd felvette a kezdőpózt. A terem közepén hátul helyezkedett el, ránézett a "CD-s" fiúra, bólintott és lehajtotta a fejét. A zene elindult és ő egyszeriben megfeledkezett minden másról és csak a teste és a zene közötti harmóniára koncentrált. Az első mozdulatsor, amelyet eltáncolt az megegyezett azzal, amit Pierre látott már egyszer a folyosón. Miután az ölelős rész véget ért, dobpergés hallatszott és Melinda mozdulatai is meggyorsultak. Pierren kívül senki sem vette észre, hogy több táncstílus mozdulatait keverte össze. Forgott, majd ugrott, kecsesen kinyújtotta lábát, majd lecsúszott spárgába, onnan pörögve felállt és ütemes kéz- és lábmozdulatokkal folytatta a koreográfiát. Minden egyes lépés az ellentettje volt egy másiknak. Végül a "finálé" - ban Melinda lekapcsolta az oldaláról a két fekete szalagot, megpördült kétszer a tengelye körül, aranyszőke hátközépig érő hajából kirántotta a szalagot, levágta magát a földre, fejét előrevetette, a két szalag végét megragadta és az utolsó robbanásszerű hangra felrántotta a fejét, és egy megsemmisítőnek tűnő pillantást vetett Pierre-re. Pont ő ült vele szemben. Ez az utolsó mozdulat bár nagyon egyszerű lépésekből állt, mégis felkavarta a zsűritagokat. A szám véget ért, Melinda elindult a "CD-s" fiú felé, aki szintén letaglózva állt, és tátott szájjal bámulta a feléje közeledő csillogó szemű gyönyörű teremtményt. Valamit muszáj mondania. Ezt a produkciót egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni. próbálta mondatba foglalni a gondolatait, kisebb-nagyobb sikerrel.
- Csodálatosan táncolsz, remélem kijutsz Párizsba. Te igazán megérdemelnéd! - mondta.
- Köszi! Kedves vagy! Ez az egyik nagy álmom, már jó pár éve! Egyébként téged hogy hívnak, mert most per pillanat a teremben ENGEM mindenki ismer, viszont én Pierre-n kívül senkit.
- Benjamin… Bitter Benjamin. De hívj nyugodtan Ben-nek. Azt jobban szeretem.
- OK.
- Azt hiszem é most lépek, Pierre feléd tart. Sok szerencsét! - köszönt el.
- Ne, légyszi! Várj meg! Szeretnék kérni tőled valamit! - mondta esdeklően Melinda.
Rendben van! Szorítok! - bökte meg az orrát Ben, és kiment a teremből.
- Köszi! Arra szükségem lesz! - majd elfordult a másik irányba, ezzel megint csak majdnem nekiütközve Pierre-nek. Pierre elnevette magát, ajd megszólalt. A lányt csöpp melegség járta át a hangja hallatára, de nem tudta miért. Vagy csak egyszerűen melege volt? A lényeg, hogy most kiderül teljesülnek-e az álmai vagy sem.
- Elképesztően táncoltál! Úgy vélem ideje normálisan bemutatkoznom. A nevem Pierre LaRouge a párizsi tánciskola igazgatója, vezető koreográfusa vagyok, valamint a Magyarországi meghallgatások szűriének elnöke. Ezennel örömmel jelentem be, hogy te vagy egyike azon szerencséseknek, akik egy hónap múlva útnak indulnak Párizs felé. Gratulálok! - rázta meg Melinda kábultan kinyújtott kezét. El sem merte hinni. Hogy ő, a kisvárosi csaj, kijusson Párizsba? Ezt álmában sem gondolta volna, hogy sikerül neki. Rámosolygott Pierre-re, megköszönte, elköszönt a többi zsűritagtól és elindult öltözni. Az öltöző felé menet majdnem fellökte Ben-t, aki érdeklődve figyelte a lány arcát, hátha le tud róla valamit olvasni, de csak döbbenetet és csillogást látott benne. Mivel ő volt az első, aki Melinda útjába keveredett, a nyakába vetette magát és sírni kezdett. Még mindig nem hitte el. Egy régóta dédelgetett álma válik valóra. hihetetlen. Be először megijedt, hogy nem jutott tovább, de mikor a lány elengedte és mosolygós arcába tekintett, azonnal elszállt minden kétsége. Megbeszélték, hogy negyed óra múlva találkoznak a bejáratnál és szétváltak. Melinda ment öltözni, Ben pedig az igazgatói iroda felé vette az irányt. Valamit sürgősen meg kellett beszélnie - nem az igazgatóval-… hanem a nevelőapjával…
|
Online látogatók:
Látogató: 64
Regisztrált: 3
Kereső robot: 12 
Összes: 79
Jelenlévők:
