Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Őszbe zárva

, 283 olvasás, Perlita , 1 hozzászólás

Szerelem

Vártam az őszt,
hogy érezzem lényedet.
Lelkemet csókolja
sóhajoddal ő!
De eltűnt a híd…
Ez tán a jel,
hogy eggyéforrt bennünk
múlt és jövő?

Álltam a fáknál
színt keresve,
de nem nyílnak a falevelek.
Vagy így mutatják emlékedet:
Múlt színű ködlehellet
csupán, mi átszökik az ágakon?
Lovagkori ős homály.
Minden halványul tovább…

Vártam az őszt
de eltűnt a nyárból
siető télben.
Járj út utakon, kérlek!
Te balra, én jobbra tértem…
Vagy… bár’ ha újra látnál,
s útvesztőnkben rámkiált’ nál…
Nem, nem… Az ősz még él!
Csak kincseink elszórni fél,
arcát ezért elrejtette,
és a fagyba átmentette
elveszett ereklyeként
a múlbéli szenvedélyt.

Szerelmünk már ő vigyázza.
Örökre. Őszbe zárba.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Perlita
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 2
Kereső robot: 14
Összes: 28
Jelenlévők:
 · Sanus
 · Sutyi


Page generated in 0.0534 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz