Ha dobbant az ősz
köd-paripája,
s hozza az éj-hideg bánatot,
csontszívek csörrennek
az esti homályban,
s már nem hiszem el,
hogy én, - én vagyok!
Verdes a vágy
összetört szárnnyal,
vergődik egyre, -
nem bír a sárral.
Késhegy a szívben
a tegnapi bánat,
holt akarásokat
fed be a hó…,
alszik a gyermeteg
kedv a homályban,
s csak álmodja azt,
hogy játszani jó!