Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Istenek és emberek (04. rész)

, 411 olvasás, Shakyr , 0 hozzászólás

Fantasy

    Shan’ Elor már rég befejezte a beszámolóját, de a Nagymester még mindig döbbenten hallgatott. Amikor végre megszólalt, a hangjából fáradtság és csalódottság hallatszott.
    – Magam választottam ki ezeket az embereket, megbíztam bennük és hatalommal ruháztam fel őket … mekkorát tévedtem.
    – A hatalomvágy nagyon sok rendes embernek elcsavarta már a fejét – jegyezte meg a mágus.
    – Ez több, mint hatalomvágy. Ez lázálom, őrült emberek még őrültebb terve. Így már érthető, miért rabolták ez a horgonyköveket. A Jah’ zinok talán képesek lettek volna megakadályozni a törekvéseiket. Így viszont tehetetlenek vagyunk.
    – Nem egészen. Nem kizárt, hogy van lehetőségünk arra, hogy meghiúsítsuk a tervet.
    – Beszélj.
    – A következőkről van szó …
    
    … Másnap reggel négy futár indult útnak, a négy kormányzósági főváros felé. A titkos ellencsapás kezdetét vette.
    
    5.
    
    Talama, a Felemelkedés 2441 évének Nyárutó hónapjában
    
    A kis halászfalu kikötőjében talán még sosem volt ekkora forgalom. A hegyek közé zárt, szélvédett öbölben három karcsú, tengerjáró vitorlás horgonyzott, a parton pedig egy ezüstös fényű léghajót tartottak fogva a pányvakötelek. A nemrég még viharvert kocsmára rá sem lehetett ismerni, a tulajdonos kitakarította, kifestette, a törött ablakszemeken feszülő marhahólyag darabokat üvegre cserélte. Az emeleten vadonatújan kialakított szobák várták a fáradt utazókat, a jónevű szakács a szomszéd faluból érkezett, az éléskamra friss árúval, a pince pedig remek borokkal várta a beharangozott vendégeket.
    
    – Kocsmáros uram, tartok tőle, hogy ezekből a szobákból hamarosan megint raktár lesznek – tréfálkozott Shan’ Elor, amikor megpillantotta az emeleti lakosztályokat.
    – Uram, – hajolt meg a vendéglős – bőkezűségeteknek hála, már akkor sem halunk éhen, ha soha többé nem tér be hozzánk senki. Ezek a szobák épp megfelelnek majd a családomnak. A konyha melletti kuckó, ahol eddig szorongtunk, pedig jó lesz a raktár céljaira – tette hozzá.
    – Félévre kifizetem a szobák bérleti díját. Addig ne adjátok ki senkinek, tartsátok rendben, mert bármikor visszaérkezhetünk. A fél év elteltével pedig rendelkezz fölöttük belátásod szerint.
    – Ahogy parancsolod, uram.
    – Ma este hat személyre teríts, és mindenből a legjobbat add az asztalra. Nem mindennapi vendégeid lesznek.
    
    … A vendégek egyenként érkeztek, köszöntötték a már asztalnál ülőket és elfoglalták helyeiket. A Nagymester csöndben figyelt, majd amikor teljes volt a létszám, felállt. Koppantott a botjával, a kristály felfénylett. Csend borult a szobára.
    – Tisztelt vendégeim, most már szabadon beszélhetünk, illetéktelen fülbe nem jutnak el a szavak. Kezdjük talán a bemutatkozással. Én Asmadeus Nagymester vagyok, a quellanai Mágustanács elnöke.
    – Barthol Frostbeard vagyok, az an-amethi Fegyverkovácsok céhének igazgatója – biccentett a törp.
    – Helthan Lyentol, Yrmal-Gon városából – hajolt meg az elf.
    – Ó, szóval a magáé az a gyönyörű égi hajó? – jegyezte meg a mellete ülő nő. Hátradobta a fejét eltakaró csuklyát. – Egyébként Tarella Myswatton, a mendori Tengeristen templomának főpapnője vagyok – hajolt meg ő is.
    A vele szemközt ülő, egyenruhás vendég is bemutatkozott.
    – Boris Jardeus ezredes vagyok, a parellai kormányzóságtől – csapta össze a bokáját.
    Minden szem az asztal végén helyet foglaló ismeretlen felé fordult. A mágus felállt és elmosolyodott.
    – Személyesen még senkivel sem találkoztam, de a nevemet már bizonyára ismerik - ha máshonnan nem is, de a királyi körözvényekről bizonyára. Shan’ Elor vagyok.
    Az ezredes felnevetett.
    – Az elátkozott mágus? Magam tűztem ki a városházánál a legújabb körözvényeket. Ha jól emlékszem, most épp ezer aranyat ér a feje.
    – Nekem úgy tűnt, hogy a király nem különösebben erőlteti az elfogatását – jegyezte meg a pap.
    – Volt egy kis csetepaté pár éve a városunk mellett. Utána a király személyesen fogadta barátunkat. Az uralkodó nem tűnt vérszomjasnak - legalábbis az őrök így mesélték – fűzte hozzá a törp.
    – A magas politika legyen a király dolga. Bizonyára megvannak az indokai, jobb ha ebbe nem ártjuk bele magunkat – legyintett az elf.
    A Nagymester újra elfoglalta a helyét.
    – Ezek szerint az ismerkedés megtörtént, lássunk hozzá a vacsorához. A komoly dolgokat nem szerencsés üres hassal megtárgyalni.
    Elöl járva a jó példával, megpúpozta a tányérját, bort töltött magának és jóízűen falatozni kezdett.
    
    * * *
    
    A vacsora jó hangulatban telt. Az ezredes szellemes anekdótáit a törp vaskos tréfákkal fűszerezte, s időnként a papnő és az elf is közbeszúrt egy-egy pikáns történetet. A két mágus szótlanul, mosolyogva figyelte az asztaltársaságot.
    "Hadd mulassanak. Nehéz idők jönnek, holnaptól már kevés lehetőség lesz a vigasságra"- gondolta Asmadeus. Megvárta, míg egy pillanatra elcsöndesül a nevetés és megkocogtatta a poharát.
    – Tisztelt hölgyem és uraim, egy csöpp figyelmet kérnék. Bizonyára már felmerült bennetek a kérdés, hogy tulajdonképpen miért is gyűltünk itt és most össze.
    – Gondolom, az elmúlt hónapokban történt különös természeti katasztrófák miatt – jegyezte meg az elf.
    A nagymester bólintott.
    – Az indíték valóban ez, megtalálni az okokat. A cél azonban ennél több: egy kontinens sorsa van a kezünkben, egy olyan fenyegetést kell elhárítanunk, amire évezredek óta nem volt példa.
    Síri csend támadt, a négy vendég meglepetten meredt a beszélőre.
    – Most olyan titkokat fognak hallani, amelyek nem kerülhetnek ki ebből a körből. Esküt kell tenniük, hogy soha, senkinek nem adják tovább sem az itt hallottakat, sem azt, amit hamarosan tapasztalni fognak.
    – Esküszünk – mondták ki szinte egyszerre a jelenlévők.
    A nagymester botjának végén megvillant a kristály.
    – Az esküket megerősítettem egy mentális paranccsal. Ezután, bármennyire is akarnák, akkor sem lesznek képesek megosztani ezt a tudást és a tapasztalatokat. Most pedig, Shan’ Elor uram, mesélj nekünk a szellemekről …
    
    … A mágus elbeszélése alatt a papnő sűrűn bólogatott és hümmögött. Beavatott lévén, nem voltak ismeretlenek előtt az elhangzottak. A többiek azonban leesett állal hallgatták a beszámolót – ezek a titkok eddig sosem kerültek ki a templomok falai közül. Nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, hogy isteneik emberi kéz alkotásai, nem urak, hanem szolgák csupán. Miután a mágus elhallgatott, hosszú percekig csend ülte meg a szobát.
    Az elf szólalt meg először.
    – Van elképzelés arról, hogy hol lehetnek most ezek a … hogy is hívják… Jazinok?
    – Jah’ zinok – helyesbített a mágus. – Nos, röviden és tömören, fogalmunk sincs. A mi feladatunk lesz ennek a kiderítése. Volna viszont egy kérdésem, ami talán segíthet a kutatásban. Az ismert katasztrófák megismétlődtek-e, hogyan, mikor, milyen erővel?
    
    A vendégek összenéztek. A törp a papnő fülébe súgott valamit, az vállat vont és áthajolt az elfhez. Rövid, halk tanácskozás vette kezdetét. A két mágus, az asztal két végén türelmesen várt.
    – Nos, ez érdekes – szólalt meg végül a pap. – A súlyosabb katasztrófák sehol sem ismétlődtek meg, volt ugyan néhány kisebb esemény, de néhány hét után minden elcsitult. Azóta semmi különös jelenséget nem tapasztalt egyik tartomány sem.
    
    Shan’ Elor elgondolkodott.
    – Ez úgy hangzik, mintha fokozatosan elhagyta volna őket az erejük.
    – Vagy pedig kifárasztották őket – jegyezte meg a nagymester. – Legyengítés, majd foglyul ejtés.
    – De miért kellene foglyul ejteni egy istent? – kérdezte az ezredes.
    – Két oka lehet. Az egyik az, hogy ne akadályozzák a hatalomátvételi terveket.
    – S mi a másik?
    – Csak feltételezés – de nem zárható ki, hogy elpusztítják őket, hogy az erejükből egy új, sokkal erősebb istent hozzanak létre. Ám ehhez szükség volna a lélekkohóra - ennek viszont legalább tízezer éve nyoma veszett.
    – Ha mégis valaki megtalálta volna, mi kellene a működtetéséhez?
    – Mana. Rengeteg mana. Az új szellem hatalma akkora területre fog kiterjedni, amekkorának a manahálóját a létrehozás pillanatában a kohóban összefogják – ebbe hálóba szövi bele a kohó a Jah’ zin létezését. S az ereje is ezzel lesz majd arányos.
    – Hogyan lehet összefogni ezt a hálót? – érdeklődött az elf.
    – Legegyszerűbben egy pentagrammával, a terület peremén, a csúcsokon elhelyezve a gyűjtőkristályokat.
    – … az illamori kontinens peremén öt kristály – töprengett a papnő.
    – Az Ichor-tornyok – mondta csendesen a mágus. – Egyszer már szolgáltak sötét célokat. Nem kizárt, hogy most új gazdákat találtak maguknak.
    
    A nagymester megvakarta a fejét.
    – Nemrég kaptam egy hírt. Nem tartottam fontosnak, legfeljebb érdekesnek, de most más jelentőséget kapott a dolog. A mon-duoni Ichor-toronyban két fiatal egy droudholra bukkant.
    – Droudhol? És hogyan derült ki a dolog?
    – A fiatalok mesélték el. Elmenekültek, a droudhol elkergette őket.
    – Ez érdekes. Egy felnőtt droudhol azonnal elpusztította volna őket. Ez egy kifejletlen példány lehet, nemrég, talán egy éve indíthatták el a csíráztatását – jegyezte meg a papnő.
    – A tornyok romjait messze elkerülik az emberek. Az alattuk húzódó kazamaták mindmáig felderítetlenek. Ideális hely egy kis fekete mágiához – bólintott a nagymester.
    
    Shan’ Elor felállt.
    – Ezért vagyunk most itt. Nem akartunk hadsereget mozgósítani, ez a kis csapat viszont feltűnés nélkül eljuthat bárhová. Mérnök, katona, mágusok – bízom benne, hogy meg tudjuk oldani az útközben felmerülő problémákat.
    – S mi a feladat? – érdeklődött a törp.
    – Épp most tisztáztuk. Felkeressük az Ichor-tornyok romjait és kiderítjük, mi folyik ott. Talán rábukkanunk a titkos laboratóriumra is, vagy legalább találunk utalást a helyére. Ha szerencsénk lesz, megmentjük a birodalmat. Ha pedig nem - nos, akkor már senki sem lesz, aki számon kérhetné rajtunk a kudarcot – tette hozzá halkan.
    
    * * *
    
    Csillagtalan éjszaka volt, mélyen szálló, komor felhők takarták el az eget.
    Az ősi mágustornyok fölött, a felhők mélyén zöldes fénnyel felizzott a levegő. A ködszerű jelenség lassan ereszkedett lefelé, megvilágítva a tornyok romjait, leereszkedett a falakra, körbefolyta a köveket, majd beszivárgott a résekbe és fokozatosan elhalványult, kialudt a fénye.
    Mélyen, a romok alatt valami felvillant – a kövek közötti réseken, a korhadt ablaktáblák hasadékain smaragdszínű sugarak törtek át, egy pillanatra kísérteties megvilágításba burkolva a környéket.
    Csupán néhány másodperc volt az egész– a sugarak kihunytak, a tájra ismét ráborult a néma, fenyegető sötétség.
    
    
III. rész.
    
A kontinens peremén
    
    
    1.

    
    Kylor-szigetek, a Felemelkedés 2441 évének Nyárutó hónapjában
    
    Másnap, a reggeli befejeztével a kis csapat a Nagymester vitorlásán folytatta a megbeszélést.
    – Célszerű lenne, ha egyetlen hajóval folytatnánk az utunkat. Nincs értelme az egész flottát magunkkal cipelni – jegyezte meg az ezredes.
    – Javasolnám, hogy költözzenek át a "Hullámtörő" fedélzetére – indítványozta a törp. – A hajóm, bár látszólag közönséges vitorlás, valójában alaposan el van látva úgy védő, mint támadó eszközökkel – tette hozzá magyarázólag.
    – Négy tornyot meg tudunk vízi úton is közelíteni, igaz, a déli esetében némi sivatagi túra is áll előttünk. Az ötödik torony azonban mélyen a hegyek között található.
    – Nos, az ötödik tornyot léghajóval közelítsük meg – javasolta az elf. – A tengeri úton nemigen lesz rá szükség, ezért előreküldöm Parellába Ott majd átszállunk és fél nap alatt elérjük a romokat.
    A papnő bólintott.
    – Rendben van, ebben megegyezhetünk. Van viszont egy másik gond. Mi történik, ha valamelyik romnál összefutunk az egyik renegát mágussal?
    Shan’ Elor vállat vont.
    – Mi történne? Elbánunk vele …
    – Nem jó ötlet. Fennáll a veszélye, hogy védekezésül vagy bosszúból olyan erőket szabadít fel, amik még nagyobb pusztítást okozhatnak.
    – Fölösleges aggódnotok – mosolyodott le a nagymester. – Jelenleg valamennyi tanácstag Quellanában tartózkodik és további intézkedésig ott is maradnak. A térkapukat ugyanis a városparancsnok ma hajnalban lezárta.
    – Nem fognak gyanút az érintettek? Mivel magyarázzák a zárlatot?
    – Az éjjel betörtek a herceg kastélyába és igen értékes ékszereket raboltak el. A várost azonnal lezárták és ez így is marad, amíg az elrabolt holmik meg nem kerülnek.
    – S mi van, ha megtalálják az ékszereket? Megnyílnak a kapuk …
    – Kétlem. Az ékszerek jelenleg itt a kabinomban, egy lezárt ládában pihennek. Két nappal ezelőtt a herceg személyesen bízta rám őket…
    A törpből kirobbant a nevetés.
    – És én még azt hittem, hogy a mágusnép egy humorérzék nélküli, száraz, sótlan fajta!
    
    * * *
    
    A "Hullámtörő" valamennyi vitorláját kibontva, közepes oldalszéllel szelte a hullámokat. A fedélzeten az ezredes és az elf figyelte a legénység összehangolt munkáját.
    – Bevallom – jegyezte meg az elf – valamivel többet vártam egy törp hajótól. Teljes vitorlázattal, jó széllel is lassabb, mint egy parellai folyami hajó.
    – A hajótest jóval szélesebb, mint a gyorsjáratú vitorlásoké szokott lenni – tekintett körbe az ezredes. – A mozgását figyelve pedig úgy tűnik, mintha súlyosabb is lenne náluk.
    A törp lépett melléjük.
    – Így igaz. Amit pedig innen nem láthatnak, az a hajó merülése. Hat lábbal több, mint az átlagos hajóké, ezért is lomhább valamivel.
    – A fegyverek vagy a rakomány miatt?
    – A páncélzat miatt. A külső faburkolat dísz csupán, maga a hajótest fémből készült, ezért is merül olyan mélyre.
    Az ezredes elismerően biccentett.
    – Semmit sem bíznak a véletlenre. Nem szívesen ütköznék meg a flottájukkal.
    A törp elnevette magát.
    – Ez csupán afféle kereskedelmi hajó. A hadiflottánk valamivel erősebb egységekből áll.
    – Kíváncsivá tett, törp uram.
    – Nem kizárt, hogy lesz mód megismerni őket is. Nézzék – mutatott előre.
    
    Az öbölből, melynek partján a mon-gorthi torony maradványai álltak, hajók bukkantak elő. Több tucatnyi hajó, jellegzetes, sárgás színű vitorlákkal.
    – A fogadóbizottság – szólalt meg mögöttük a papnő. – Úgy tűnik, hogy a Kylor-szigeti kalózbáró nem lát bennünket szivesen.
    – A kontinensen nincsenek kikötőik. Attól tartok, hogy felbérelték őket a hely védelmére.
    – Nos, törp uram – fordult az ezredes az aprótermetű társa felé. – Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy szétszórjuk a kalózflottát?
    – Kétlem. De nem is kockáztatnám ezt a hajót. Bízzuk a dolgot a testőrségre.
    – Testőrség?
    – A Nagykirály parancsára mi is rendszeres őrjáratokat végzünk a kalózoktól fenyegetett vizeken. Az egyik hadihajónk épp a közelben cirkál – nos, szólunk neki, hogy akadt egy kis munkája.
    Néhány érthetetlen parancsot kiáltott a fedélzetmester felé. Gyors utasítások pattogtak, a matrózok egy karvastagságú, embermagasságú csövet hoztak elő a raktárból, a fedélzeten felállították, rögzítették. A fedélzetmester valamit matatott a cső aljánál, majd meghúzott egy kart.
    A csőből függőleges tűzcsóva csapott ki, egy apró, fényes tárgy röppent ki belőle, gyorsan emelkedett, s a meglepett nézők pillanatokon belül szem elől vesztették. Egy perccel később, mérföldnyi magasságban tűz lobbant, tucatnyi vakító fényű piros és zöld csillag röppent szanaszét az égen.
    Néhány perc múlva a nyugati látóhatáron is felvillant egy ugyanilyen jelzés.
    – Minden rendben. Jönni fognak, de a támadás bizonyos okok miatt csak napnyugta után kezdődik majd.
    – Miért? – kíváncsiskodott a pap.
    – Nekünk is vannak titkaink, melyeknek a megőrzéséhez legjobb eszköz az éjszaka – mosolyodott el a törp. – Jobb, ha a kalózok nem jönnek rá, mi is történik velük.
    
    * * *
    
    A nap már rég lebukott a Kylor-szigetek dombjai mögé, amikor a fedélzeten felhangzottak a halk sípjelzések.
    – Megérkezett a cirkáló – kopogott be a társalgó ajtaján a törp. Mindenki a fedélzetre sietett, hogy tanúja lehessen a ritka látványosságnak.

Megjegyzés: (Folyt. köv.)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Shakyr
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 304
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 329

Page generated in 0.4545 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz