A nyári Nap búcsúzkodik,
Fájó szívvel melenget,
Mielőtt végleg lebukik,
Utoljára integet.
Vérvörösre festett égbolt,
Ragyog az űr kedvesen,
Narancsbíbor horizonton,
Fátyolfelhők lengenek.
Kacsint a Nap, majd eltűnik,
Ránk borul a szürkeség,
Hűs éjszaka uralkodik,
Vacogó zord sötétség.
Hajnalodik, új remény kél,
Ásítozik álmosan,
Indián nyarat hoz a szél,
Nappalaink izzanak.
A nyár végső sóhajtása,
"Utánam a vízözön!"
Sápadt arccal, pillantással,
Csak még egyszer – elköszön.
Rozsdamarta falevelek,
Már megadják magukat,
Halk zizegéssel peregnek,
És a földre hullanak.
Megjött az ősz! Itt van újra!
Festőecset kezében,
Tarka színt fest minden tájra,
Gyönyörködik művében.
Eddig féltünk, mi jöhet még?
Most ámulunk igazán,
Oly végtelen a messzeség,
Csodáljuk a színpompát!