Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Indián nyár

, 376 olvasás, bratanerzsi , 7 hozzászólás

Természet

A nyári Nap búcsúzkodik,
Fájó szívvel melenget,
Mielőtt végleg lebukik,
Utoljára integet.

Vérvörösre festett égbolt,
Ragyog az űr kedvesen,
Narancsbíbor horizonton,
Fátyolfelhők lengenek.

Kacsint a Nap, majd eltűnik,
Ránk borul a szürkeség,
Hűs éjszaka uralkodik,
Vacogó zord sötétség.

Hajnalodik, új remény kél,
Ásítozik álmosan,
Indián nyarat hoz a szél,
Nappalaink izzanak.

A nyár végső sóhajtása,
"Utánam a vízözön!"
Sápadt arccal, pillantással,
Csak még egyszer – elköszön.

Rozsdamarta falevelek,
Már megadják magukat,
Halk zizegéssel peregnek,
És a földre hullanak.

Megjött az ősz! Itt van újra!
Festőecset kezében,
Tarka színt fest minden tájra,
Gyönyörködik művében.

Eddig féltünk, mi jöhet még?
Most ámulunk igazán,
Oly végtelen a messzeség,
Csodáljuk a színpompát!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: bratanerzsi
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 175
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 211
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.1764 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz