Sóhajommal társalog a huzat,
Az óra fél nyolcat mutat,
S a bánat, mint a bús erdő hűs szele,
Belemar a több sebből vérző szívembe.
Hadilábon állok a szavakkal,
Bár ezer dolgot mondanék -
Ha nem lennél te, hogy megtölts,
A bánatos ürességtől konganék.
Csitt! Nagy kattanás, s halk csend -
Vége - mondja a percmutató.
Csóválja fejét a másik viszont -
Ő a tapasztalat, a végtelen előrelátó.
Érző szívem nagy teher,
Rozsdás földben holt hever.
A döntés régen megszületett,
De a szomor éj így is eltemetett…
A szó suttogva harsan a tengernyi
Mélykék óceán rézszínű falán -
Mert csodás a szerető szív,
Melyet adott nekem ez a leány.
A paplan alatt kicsit melegebb van -
Behúzódok hát a kis odúmba.
S bár mérges is voltam rád… Ó, csak
Lennél itt mellettem, hozzám bújva…