Az a régi, napfényes mosoly
Mint a házfalak: kimeszelve
Halál Urunk ezt is előre kitervelte
Súlyos most a csillanó fény, komoly
Világunk újabb darabja távozott,
Bőrünk most még inkább ráhúzott,
Foltozott kis rongydarabnak tűnik
Csontjainkon, hol egy érzés nem szűnik
Mécseseket oltogatnak most idekint,
Valami illat száll a múltból
S belőlünk a gyermek kitekint:
Sötét égboltra furcsa kútból
Falakat építettek mosolyára,
Kócos kis feje köré mostanára
Börtönt húztak: felnőtt-kort
Mely hátán súlyos emlékeket hord
De való az is mi volt, s eleven
És bár jelenből teremted mi lesz,
Hat rád mindig az örök: múltad
S így lesz jövőd is végtelen
Csak a régi fényt ne feledd soha
Miként szemhéjadon Napfény táncolt tova
És ha egyetlen igaz ölelést is kaptál
Szép volt az élet, és rend, hogy vissza is adjál.
/Lenke néni emlékére - 2009. 09. 16/