Meghaltam nektek, temessetek el,
Ahogyan eddig is, mélyen magatokban.
Megszoktam, hogy senki sem felel,
Mégsem látom az igazat szavatokban.
Meghatlam nektek, felejtsetek
Amikor egyedül voltam, úgy is ment
nektek. Csak annyit kértem szeressetek
Mégis barátok nélkül feküdtem idelent.
Meghaltam nektek, már lett volna rá esélyem...
És ráeszméltem volna hogy nincs ennek értelme
Most nem kellene megint csalódásról mesélnem.
De rájöttem már, nem én lettem a világ szégyene.
Meghaltam nektek, tekintsetek rám
Fekete gyászfátyol és álkönnyeitek mögül
Gúnymosolyotok bújkál arcotokon talán...
Megbocsátok. Látjátok? Gyűlöletem elül.
De meghaltam nektek, ne keressetek,
Belefáradtam az örökös küzdelembe,
Hogy nektek végre mindenben megfeleljek.
Otthonra találtam, elmerültem a szerelembe.