A magány fáj, s néha érzed már
Ebből nincs kiút, a szíved fáj.
De hidd el, eljön még a nap, s eljő még a perc
Hogy nem lesz ami fáj, s boldog leszel.
De most mégsem látod azt,
S nem érzed már, a boldog perceket, úgy fáj a magány
Az egyik szemed sír, a másik csak nevet,
Hisz mindenki tudja, egyszer boldog leszel.
Könnyezik szemed, megremeg tested
Forró csókra vár, piros ajkad a tűztől remeg.
Behunyod szemed, s látod a testét,
A hold fénye süt, abban táncol egyedül.
De tudod eljön majd, mikor átkarol
Forró csókot ad, a s karjaiba fon.
"Mondd meg meddig várjak még?
Mondd meg, mikor jön el a perc, mikor majd átölel?"
A magány fáj, s néha érzed már
Ebből nincs kiút, a szíved fáj.
De hidd el, eljön még a nap, s eljő még a perc
Hogy nem lesz ami fáj, s boldog leszel.
"Szeretlek, csak ennyit mondhatok,
Nem bírom már úgy fáj a magány."