Most pedig elbúcsúzom Tőletek, miként a falevél az ágtól, melybe oly görcsösen kapaszkodott. Elbúcsúzom, az óév minden könnyét s mosolyát a hónom alá csapom, s elindulok...
Nem megyek messzire, hiszen valami minduntalan vonz Hozzátok, egy megfoghatatlan, megnevezhetetlen, kimondhatatlan érzés...
Mikor visszatérek, elhozok Nektek egy csillagot, mely eddig csak nekem ragyogott, s felragasztom majd közös egünkre, hogy együtt csodálhassuk. Nem fontos, hogy mindenki szeresse, mert van, ki a Nagy Göncöl önmagába forduló, de mégis kifelé is hajló vonalát kedveli, van, ki az esős évszakot hozó Aquariust fürkészi az égen, mely nagyon bonyolult és nehezen fellelhető, de van, akit a Cassiopeia nemes egyszerűségű vonalai ragadnak meg...
Nem számít, hogy ki, miért, melyik csillagot tartja a legkedvesebbnek. A lényeg, hogy mindenki által láthatók és érezhetők, fényükkel egyaránt cirógatják azt, aki elfordítja tekintetét, és azt, aki mohón issza csillogásukat. Egyszer pedig a sok csillagból egy új csillagkép lesz, amelyre mindannyian büszkén tekintünk majd fel.
Fogadjátok hát szeretettel mindenki csillagát, s majd az enyémet is. Ennyit kérek az új évre.
Most pedig elbúcsúzom Tőletek, miként a falevél az ágtól, melybe oly görcsösen kapaszkodott. Elbúcsúzom, az óév minden könnyét s mosolyát a hónom alá csapom, s elindulok...