Nem e földre születtem én
tisztaságom égi erény,
ártatlan szívem vérzi bánatát
elfordul az, ki sírni lát.
Szenvedem a múló időt
porba hulló zápor esőt,
letagadnám létezésem,
hogy sosem lenne temetésem.
Erdő, mező, ég és föld
sóhajomtól fel-fel nyög,
gyöngyöző kis hegyi patak
vize mossa bús arcomat.
Hangom rekedt, testem fáradt,
hajamban is őszhajszálak,
mint a hulló falevelek
erős széllel útra kelek.
Átkozom, ki engem bántott
gyűlölöm e zord világot,
búval éltem búval halok,
engem többé nem bánthattok!