Állítólag.
Csodálatos varázsszó, minden szinten használható, és folyton aktuális.
Állítólag a furcsa férfi-mert csak így emlegették a környéken- az erdő alján, a mocsaras mellett lakott a szúrágta faházban.
Nem szívesen járt arra senki, de hogy ott is lakjon, hát az elképzelhetetlen volt.
Mindenféle mendemondák járták a faluban, holdas éjszakákon, állítólag az iszap felböffentette torz kísértetekről, éles rikoltások, és sírás szaggatta a sötétséget, vörös fények villantak fel a rothadó nádas nehéz szagú tömegében, ami a villódzó fényekben- állítólag hullámzott, és fekete madarak felhőit eresztette ki magából.
Ilyenkor a faház kékes fényben derengett, valami jeges kegyetlenség ölelte át, és állítólag a furcsa férfi kilépett az ajtón, felemelt karjai között villámok cikáztak, égnek emelt arca állítólag fehéren világított.
Az öreg temető halottai fekete árnyfelhőként gomolyogtak a mocsár felé, állítólag dögletes bűzüktől senki nem kapott levegőt, még a kutyák is szűkölve menekültek az udvari farakások alá, a vénasszonyok hangosan imádkoztak.
Ez a pokoljárás minden holdtöltekor megismétlődött, a gyengébb idegzetűek bezárkóztak a borpincéikbe, rémülten hallgatva az elreteszelt ajtón a kaparászást.
Állítólag a beszari falusiak elmenekültek átmenetileg- ahogy már említettem, de letagadta mindegyik, mert rühellette gyávaságát.
Egyik éjszaka, hatalmas vihar rontott rá a tájra. Öles fákat csavart ki, háztetőket tépett le, és úgy letarolta a kukoricást, meg a napraforgó táblákat, hogy hírmondójuk sem maradt.
Az egymásbaérő villámok fényében, állítólag a mocsár- csak úgy hányta magából kifelé a kísérteteket, dörgő harangszó szállt felfelé a meghasadt iszapból, ami olyan hullámokat vetett, mint a víz.
Egy hatalmas villám belecsapott a faházba.
Hihetetlen dörrenése állítólag felejthetetlen emlék maradt, minden halandóban, aki hallotta.
A furcsa férfi, a lángoló ház kettényílt tetején megjelent, egy darabig a fényárban lebegett, aztán egyre emelkedett, majd elnyelte az éjszaka.
Állítólag ma is egy nagy- elüszkösödött gödör áll a ház helyén, de nem mer senki arra menni.
Ennyi a történet.
Mindenki meséli, halkan pusmogva, miközben óvatosan körülnéz.
Állítólag.
Mert aki ezt a szót használja, az nem vonható felelősségre, mert nem ő mondta. Csak hallotta, mert beszélik.
Ez a szó garantálja, hogy a mesélő támadhatatlan.
|