Meghaltam,
Már sok évvel ezelőtt.
De újra olyan érzés tört fel bennem,
Mint amit, még akkor éreztem.
Nem értettem, hogy miért jöttél velem,
De mostmár azt hiszem, tudom.
Megijedtél attól,
Hogy a szívedet akarom.
És nem tudtad elmondani, hogy „ szereted”
Pedig érezted, hogy nem ártanék neked.
De a hangok a fejedben,
Már mind feleslegesek,
Mert ebben az életben
Már úgy is elesek.
Ez mind nagyon szép,
De én nem akarok többé játszani,
Mert amikor megérintesz engem
Azt nem tudom leírni...
De amióta meghaltam érted,
Azt hajtogatom, hogy állj tovább,
És hagyj végre békében nyugodni.
Add vissza a szerelmem, és ásd el
Egy lyukban, hat láb mélyen.
Hogy végre könnyezve feküdhessek,
De nem találom a nyugalmam.
Kérlek hagyj végre békében nyugodni.
Jól tudod,
Hogy van egy önkéntes rabszolgád,
És nagyon úgy tűnik, hogy ezt élvezed
Azt hogy hatalmad örök, egyre jobban érzed.
De amíg ezt műveled velem, azt mondom
Ne látogasd többé a sírom
És hagyj végre békében nyugodni.
Tudom, hogy egyszer már képes voltam rá,
De aztán visszatértem, és árnyékként követtelek,
Meg kellett küzdenem érted mindennel
És a világ egyre jobban felsértett.
Tudom, hogy soha nem fogod felfogni,
Amíg a szívem érted dobog,
És ez csak a sírban fog megtörni
De te nagyon érted a dolgod.
Érzed, hogy veretlen vagy,
Szerinted, meg sem érdemellek,
Szóval kérlek, hagyj békében nyugodni.
Miért nem hagysz végre örökre elaludni?
Online látogatók:
Látogató: 52
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13 
Összes: 67
Jelenlévők:
