Magas alakja feltűnik a ködben,
hanyag mozdulattal
kutat a zsebében.
Dér szitál hosszú ősz
hajára, leül majd
rágyújt egy pipára.
A felszálló füstben keresi
önmagát s rájön, hogy
múltja köddé vált.
Halkan nyöszörög néma éj
alatt, nemes szívében
fájdalmat takar.
Kinyújtott kezében az éhség
ott szorong, üres szobában
tétlen toporog.
Magára ölti gyűrött kabátját,
közben dühöng, hogy
sírni látják.
Búcsút int kezével hosszan
fájdalmasat s lépte nyomán
a hajnal felhasad.