Állj meg,
ha már csonttá fagyott
benned a vér
ha már belerögzült
szívedbe az utálat,
és az életed - úgy hiszed –
mit sem ér,
hiába harcolnál a nincs miért,
nem sir senki sem utánad,
akkor emeld fel tekinteted,
nézz a napra amikor ébred,
lásd meg benne a saját fényed
és a végtelenséget,
a melegség és
megbocsátás bíborát
és éld tovább nehéz
de gyönyörű életed.